SDKÚ-DS: 132, 8 millió euró veszteség az Állami Erdőknél

2009. július 29. - 18:05 | Belföld
Az SDKÚ-DS szerint mintegy 132,8 millió euró, azaz 4 milliárd koronányi veszetséget okozott az elmúlt évek gazdálkodása az Állami Erdőknél.

Mindezt Ivan Mikloš mondta el a párt mai sajtótájékoztatóján. Értékelte, hogy a minisztérium személycseréket valósított meg a vállalat élén, azonban szerinte ez még nem kell megfordítsa a gazdálkodás hatékonyságát.

Az SDKÚ javaslata alapján bizottság alakulna az Állami Erdők további tevékenységének ellenőrzésére, s egyben az eddigi ügyletek átvizsgálására is.

Képviselőtársa, Ján Golian szerint az állami válallatnál számos példát lehet felhozni a drágán vásárol - olcsón ad el paradoxonára, ami körübelül 5 millió eurója került az állami vállalatnak. Példaként az Állami Erdők kezelésében lévő vadászterületek bérleti jogának idő előtti felmondását, illetve az eperjesi Mondi papíripari vállalattal kötött előnytelen szerződést említette. Ez utóbbi alapján a papíripari cég évente 800 ezer köbméter fához jut köbméterenként 5 euróért, mely alacsonyabb az európai piaci áraknál. Az SDKÚ szerint az így keletkező veszteség mintegy 120 millió euro.

Robert Fico szerint nevetséges és felháborító, hogy olyan emberek oktatnak ki másokat a becsületes gazdálkodásról, akik privatizációs visszaéléseket követtek el vagy akiknek a válallata adósságokat hagyott maga után - többek között az Állami Erdőkkel szemben is. A miniszterelnök szerint a SDKÚ javaslata csak az általa korábban felvetett intézkedések variációja, mely az ellenzék tanácstalanságát tükrözi.

SITA/PARA