Egyeztetés nélkül szólózik az MKP a nyelvtörvény elleni tüntetés ügyében?

2009. augusztus 5. - 20:03 | Belföld
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalával még nem egyeztetett a Magyar Koalíció Pártja a dunaszerdahelyi DAC-stadionban meghirdetett nyelvtörvényellenes „tüntetés“ ügyében –  tudta meg a Paraméter Petőcz Kálmántól a szlovákiai magyar civil szervezeteket tömörítő SzMK szóvivőjétől.

Petőcz a Paramétertől tudta meg, hogy az MKP honlapján beharangozott tüntetés részletes programja szerint annak egyik szónoka lesz. „Enyhén szólva érdekes számomra az információ, hiszen velem senki nem tárgyalt a szóban forgó tüntetésről. Annak programjáról pedig egyáltalán nem. Mindössze annyi információm volt eddig, hogy tüntetés lesz Dunaszerdahelyen az államnyelvtörvény ellen. Továbbá annyit tudok, hogy augusztus 17-én lenne egyeztetés a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala és az MKP képviselői között. Nyilvánvaló hát, hogy én nem ígértem, mivel nem is ígérhettem semmit az MKP-nak. Csodálkozom tehát, hogy a tudtom nélkül rendelkeznek velem, amint azon is, hogy vajon miért egy sportstadionba hirdették meg, méghozzá egyeztetés nélkül a tüntetést.“ - közölte Petőcz Kálmán a Paraméterrel.

Az MKP által szeptember elsejére a DAC-stadionba meghirdetett tüntetés az államnyelvtörvény elleni tiltakozás jegyében zajlik majd. "A rendezvény nem mások ellen, hanem jogaink védelmében valósul meg" - áll az MKP honlapján közzétett hirdetményben. A rendezvény délután 15 órakor kezdődik, amelyen a résztvevőket Pázmány Péter, az MKP járási elnöke köszönti.

A beharangozott program szerint Hrubík Béla Csemadok-elnök, Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Mézes Rudolf, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének vezetője szólalna föl, valamint, úgymond, Petőcz Kálmán ismertetne tiltakozó szöveget a szlovákiai magyar civil szervezetek nevében. A további szónokok Deák Ernő a Nyugat-Európai magyar szervezetek nevében szólalna föl, és a romániai RMDSZ is nyilatkozatot tenne közzé. Beszédet mondana továbbá Grendel Lajos író, valamint Schmitt Pál EP-alelnök. A rendezvény végén pedig Csáky Pál MKP-elnök tartana záróbeszédet.

Grendel Lajos írót is kerestük a tüntetéssel kapcsolatosan, ő azonban pillanatnyilag külföldön tartózkodik, így egyelőre nem sikerült őt elérnünk.

Megkérdeztük Bugár Bélát is, mi a Híd párt álláspontja a tüntetéssel kapcsolatosan. Bugár közölte, a nyelvtörvény ügyében egyeztetésbe kezdtek a civil szervezetekkel, mind a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalával, mind pedig a szlovák civilszervezetekkel. „Az MKP részéről ez idáig nem érkezett meghívás a szeptemberi nagygyűlésre. Azt gondoljuk azonban, nagy hiba lenne, ha bármely párt vagy más szervezet probálná kisajátítani  ezt az ügyet.  Most összefogásra van szükség, ezért  mi természetesen részt veszünk a nagygyűlésen, mert azt gondoljuk, hogy a jelenlétünk és a támogatásunk a fontos, nem pedig a politikai szónoklatok“ – így Bugár.

-para-