Lajčák azt tanácsolta Sólyomnak, hogy ne utazzon Szlovákiába

2009. augusztus 21. - 08:07 | Belföld

A szlovák külügyminiszter azt tanácsolta Sólyom László magyar államfőnek, hogy tekintettel a kialakult helyzetre, a pénteki nap folyamán ne utazzon Szlovákiába - közölte Peter Stano szlovák külügyi szóvivő kora reggel.

"Okunk van azt gondolni, hogy ez a látogatás ártani fog a szlovák-magyar kapcsolatoknak. Amennyiben Sólyom László elnök nem szeretné, hogy ez bekövetkezzen, a látogatásra nem kerül sor" - állapította meg Miroslav Lajčák, aki ezt a szlovák álláspontot csütörtök este közölte Heizer Antal, pozsonyi magyar nagykövettel. Lajčák telefonon magyar kollégáját Balázs Pétert is tájékoztatta.

Sólyom László a korábbi bejelentés szerint pénteken délután Révkomáromban részt vesz Szent István király szobrának felavatásán.

A legfőbb szlovák közjogi méltóságok szerdán tudatos provokációnak minősítették, hogy a magyar államfő részt vesz a szobor felavatásán. A miniszterelnök úgy vélte, hogy ez kísérlet a magyar államiság szlovákiai megünneplésére. Robert Fico kijelentette, hogy az esetleges problémákért, és a látogatás következményeiért Sólyom László lesz a felelős. Pozsony a látogatás dátumát is kifogásolta.

Augusztus 21-én van ugyanis 41 éve, hogy a Varsói Szerződés öt tagállamának csapatai - köztük a magyar katonák is - bevonultak Csehszlovákiába, hogy véget vessenek a prágai tavaszként ismert reformfolyamatnak. A szlovák vezetők szerint ezért "érzéketlenség", hogy Sólyom ezen a napon tesz magánlátogatást Szlovákiában.

A két szlovákiai magyar párt - a Magyar Koalíció Pártja és a Híd - viszont nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy a magyar államfő Révkomáromban részt vesz Szent István szobrának felavatásán, s ezért a Sólyom Lászlót ért szlovák bírálatokat csütörtökön visszautasította. A Sme című liberális pozsonyi lap csütörtökön szintén eltúlzottnak minősítette a szlovák reagálásokat, s úgy vélte: a szoboravatáson mindkét ország vezetőinek ott lenne a helye.

mti/para