Csáky az USA-ban kíván lobbizni a nyelvtörvény ellen

2009. szeptember 18. - 08:08 | Belföld

Magyar Koalíció Pártja az EBESZ-en kívül más fórumok elé is kívánja vinni a nyelvtörvény ügyét - mondta az MTI-nek adott telefoninterjúban Csáky Pál, a szlovákiai magyar párt elnöke.

Csáky Pál, aki péntek este a Testnevelési Főiskolán a "TF-estek" keretében tart előadást Magyarok, szlovákok: együtt, vagy egymás mellett? címmel, elmondta: előadásában megpróbálja elemezni a szlovák társadalomban és politikában általa meghatározónak tartott folyamatokat, és egyfajta modellt kíván felkínálni a szlovákság és magyarság, illetőleg a magyar és a szlovák politika közötti viszony rendezésére.

A Knut Vollebeak, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa szerdai pozsonyi tárgyalásainak eredményeit firtató kérdésre a pártelnök elmondta: kérte a főbiztost az ajánlások nyilvánosságra hozatalára, de miután a szlovák külügyminisztérium ezt ellenzi, tudomásul kell vennie ezt a helyzetet.

Azzal kapcsolatban, hogy Balázs Péter külügyminiszternek a Süddeutsche Zeitungban megjelent interjúja miatt csütörtökön bekérették a szlovák külügyminisztériumba a Magyar Köztársaság nagykövetét, Csáky Pál kifejtette: szerinte a szlovákok túlérzékenységéről van szó, a magyar külügyminiszter interjúja nem haladta meg azt a szintet, mint például Ivan Gasparovic szlovák államfő kijelentése, aki szerint Magyarországnak minden szomszédjával problémája van. Szerinte a Magyar Köztársaság külügyminisztere is valószínűleg eljutott oda, hogy nem lehet szó nélkül lenyelni a Pozsonyban elhangzó kijelentéseket.

Balázs Péter bizonyíthatóan megpróbálta tavasszal, hogy új hangnemben szólaljon meg, s új hangot üssön meg Pozsonyban. Erre nem kapott pozitív választ, ellenkezőleg, egy durva nyelvtörvény volt a válasz - hívta fel a figyelmet Csáky Pál.

A külügyminiszter a két kormányfő múlt heti szécsényi találkozóján, és előtte is megpróbálta úgy kezelni a helyzetet, hogy pozitív szlovák fogadókészség esetén pozitív elmozdulás álljon be a két ország viszonyában - fejtette ki értékélését a szlovákiai magyar politikus.

Csáky Pál szerint az EBESZ-főbiztos szerdai pozsonyi találkozóján sem voltak pozitív szlovák válaszok. Mint mondta, a főbiztos diplomata módjára megpróbált középen maradni, és mindkét oldal irányába megfogalmazott pozitív és negatív kijelentéseket, de a szlovák kulturális és külügyminiszter, akivel tárgyalt, folytatta a korábbi "durva kifejezéseket használó propagandát".

"Azt sulykolják a szlovákságba, hogy végül is a nyelvtörvénnyel kapcsolatban minden rendben van, a főbiztos a szlovák álláspontot fogadta el inkább" - mondta Csáky Pál, aki szerint ez nem így van, és ez az magatartás nem szerencsés.

"Szeretném megismételni azt a véleményemet, amit már többször elmondtam, hogy a pozsonyi politika változása, a pozsonyi hangsúlyok megváltozása nélkül valószínűleg nem lehet ezt a viszonyrendszert érdemben javítani" - szögezte le az MKP elnöke.

Csáky Pál vasárnap este a TA3 szlovák hírtelevízióban bejelentette, hogy az MKP küldöttsége az Egyesült Államokba utazik, hogy lobbizzon a nyelvtörvény módosítása miatt.

"Igen, mi úgy gondoljuk, hogy nem szabad ezt a kérdést csak az EBESZ részvételére leszűkíteni, megpróbáljuk a többi demokratikus intézményt is bevonni ebbe az értékítélet-rendszerbe. Megpróbáljuk ez a témát még egyéb fórumokon is továbbvinni, mert úgy gondoljuk, hogy ha a demokratikus családban valahol probléma van, az nem lehet egy ország belügye, az az egész demokratikus világ problémája" - fejtette ki a szlovákiai magyar politikus arra a kérdésre, hogy terveznek-e további nemzetközi fellépést a vitatott jogszabály kapcsán.

"Mi úgy látjuk, hogy Szlovákiában a hatalomgyakorlás módszerével van probléma, ez a jelenlegi helyzet kiváltó oka. Nem lehet közömbös egyetlen demokrata számára sem, amennyiben komolyan gondolják azt, hogy Szlovákia és a szlovákiai magyarok a világ demokratikus rendszerének részei" - mondta Csáky Pál, aki a konkrét lépésekre nem tért ki, de ígéretet tett arra, hogy mihelyst azok megtörténnek, azokról tájékoztatni fogják a közvéleményt is.

Arra a kérdésre, hogy a szlovákiai magyarság egészét érintő nyelvtörvény kapcsán történt-e valamilyen közeledés, vagy terveznek-e közös fellépést a Bugár Béla vezette Híd párttal, az MKP elnöke leszögezte: szerinte az új párt nem erősíti, hanem gyöngíti a magyar érdekképviseletet, így a jövőben sem szándékoznak komolyabb együttműködést folytatni velük. A november közepén tartandó megyei választásokon a két párt valószínűleg komoly versenytárs lesz a magyarok lakta régiókban - tette hozzá.

mti/par