Csáky: Nem a Híd, hanem a közöny volt az MKP legnagyobb ellenfele

2009. november 15. - 13:20 | Belföld
Csáky Pál szerint nem a Híd párt, hanem a választók közönye volt a Magyar Koalíció Pártjának legnagyobb ellenfele a szombati megyei választásokon Szlovákiában.

"Tekintettel az MKP-n belüli turbulenciákra, a politikai és a sajtóbeli nyomásra, valamint a nyilvánosságra hozott nem egészen korrekt közvélemény-kutatási eredményekre, az MKP helytállása tisztességes volt" - jelentette ki az MKP elnöke vasárnapi sajtóértekezletén Pozsonyban. Úgy vélekedett, hogy a párt politikai teljesítménye "figyelemreméltó" volt, s a küzdelemből "megerősödve került ki".

Csáky megerősítette, hogy az MKP a nyolc megyei közgyűlésben összesen 40 mandátumot szerzett. A pártnak a Nyitra megyei közgyűlésben 13, a nagyszombatiban 11, a besztercebányaiban 7, a pozsonyiban 5, míg a kassaiban 4 képviselője lesz.

A szombati megyei választásokból az MKP levonta a maga számára a tanulságokat. "Az első, hogy ez a kormány leváltható. A másik, hogy szorosabb együttműködést akarunk kollégáinkkal az SDKÚ-val, illetve a KDH-val. A harmadik, hogy az úgynevezett szlovákiai magyar politikai színpadon csak egyetlen szubjektum van, s az az MKP" - húzta alá a pártelnök.

Csáky kellemes meglepetésnek minősítette az MKP eredményeit a dunaszerdahelyi és a komáromi járásban, míg úgy látja, hogy kissé visszaesett a galántai járásban. "Nyitra megyében többé-kevésbé sikerült stabilizálnunk a helyzetet" - vélte Csáky. 

Ugyanakkor bírálóan szólt a Kassa megyei helyzetről, illetve választási eredményről. Elmondta: már felszólította az MKP megyei elnökét (Erdélyi Zoltán), hogy ajánlja fel lemondását. "Egyetlen megyében - Kassán - kénytelenek voltunk megállapítani, hogy visszaestünk" - szögezte le a pártelnök.

A Bugár Béla vezette konkurens Híd párttal kapcsolatban Csáky úgy nyilatkozott, hogy választási eredményük nem jó. "Egyetlen dolgot értek el: elbizonytalanították az embereket, s ártottak a magyar közösségnek" - hangsúlyozta Csáky Pál.

(mti/para)