Külön-külön ünnepli a rendszerváltást a kormányoldal és az ellenzék

2009. november 16. - 17:39 | Belföld
Külön-külön ünnepli meg kedden az 1989-es csehszlovákiai "bársonyos forradalom" 20. évfordulóját a kormányoldal és az ellenzék Szlovákiában. Míg az ország vezetése kedden ünnepi állami gálaesten vesz részt a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház új épületében, addig a három ellenzéki párt - a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Magyar Koalíció Pártja (MKP) -, valamint a civil szféra képviselői már ezt megelőzően találkoznak a színház régi épületében, hogy közösen emlékezzenek meg 1989 novemberének sorsfordító eseményeiről. Az ellenzék jelezte: vezető képviselői az állami megemlékezésen nagy valószínűséggel nem vesznek részt.

Pavol Paška, a szlovák parlament elnöke hétfőn megismételte: az ellenzék képviselőit is szívesen látná az ünnepségen. "Nem az én hibám, hogy még egy ilyen jelentős történelmi eseményről sem tudunk közösen megemlékezni" - mondta újságíróknak a házelnök.

A szlovák sajtó élesen bírálta a miniszterelnököt, hogy "nagyon lazán" állt hozzá a "bársonyos forradalom" évfordulójához. Robert Fico az évforduló előestéjén Moszkvába látogatott, hogy Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel tárgyaljon, kedden pedig Londonba utazik, ahol előadást tart egy egyetemen, majd brit kollégájával Gordon Brownnal folytat tárgyalásokat. Este viszont már részt vesz az állami megemlékezésen.

"A kormányfő ezzel megint értésére adta a közvéleménynek, hogy számára az 1989-es novemberi fordulat nem sokat jelent" - jegyezte meg a Sme című liberális napilap.

Robert Fico szerint Szlovákiában ma nincs sok olyan ember, akinek a rendszerváltással kapcsolatban joga lenne erkölcsi ítéletet mondania a múltban történtekről.

Röviddel a novemberi események után megmutatkozott - fejtette ki pénteken egy konferencián a kormányfő -, hogy a tribünökön nemcsak a demokrácia hívei álltak, hanem olyanok is, akiknek csak a politikai vagy a gazdasági hatalom megszerzése volt a cél.

Fico elutasította, hogy az 1989 előtti időszakot csak fekete színben tüntessék fel. "Emlékszem, hogy amikor Máltára készültem szabadságra, engedélyt kellett kérnem a felettesemtől. Emlékszem azonban arra is, hogy az útiköltség előteremtése a korabeli igen szép diákösztöndíjból nem okozott semmiféle gondot" - húzta alá a tanácskozáson a szlovák miniszterelnök. Bírálóan szólt arról, hogy a rendszerváltás után a szlovák állami vagyon egy része külföldi kézbe került.

mti/para


Címkék: 1989, rendszerváltás