Büntetett polgármestereknek és képviselőknek közölniük kell tettüket községükkel

2009. december 2. - 12:15 | Belföld
Szándékosan elkövetett, vagy feltételes szabadságvesztéssel sújtott bűntényt elkövető polgármestereknek vagy képviselőknek közölniük kell községükkel a bíróság döntését.

A parlament második olvasatba utalta azt a közigazgatási törvényjavaslatot, amely ezt szabályozza. A képviselők nem értettek egyet Stanislav Kahaneccal (KDH), aki a módosító javaslatot visszaküldte volna Robert Kaliňák belügyminiszternek átdolgozásra.

A belügyminisztérium közlése szerint ezzel azt szeretnék megelőzni, hogy bizonyos funkciókat továbbra is olyan személyek tölthessenek be, akik mandátuma megszűnt a bírósági döntés következtében.

A javaslat azt is kilátásba helyezi, hogy egy városi vagy községi képviselő mandátuma azonnal megszűnik, amennyiben egy év leforgása alatt egyetlen képviselő-testületi ülésen sem vesz részt.

A törvény meghatározza a képviselők javadalmazásának szabályait is, amelynek célja, hogy differenciáltabban jutalmazzák azokat a képviselőket, akik aktívan tevékenykednek az adott községért. A jelenlegi gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy a képviselőket törvényes kritériumok nélkül jutalmazzák. Ezt követően azonban megvizsgálják majd, hogy milyen feladatokat lát el az adott képviselő és mennyi időt szentel funkciójának. Amennyiben ezeket a feltételeket a község nem fogadja el, nem jutalmazhatja képviselőit.

SITA/para