Petríková: Harabin kezdte a takarítást – én folytatom

2010. január 3. - 16:15 | Belföld

Az igazságügyi miniszter számos fontos feladatot szeretne véghezvinni a kormányzati ciklus végéig.


Márciustól például életbe lép a Polgári törvénykönyv egy olyan módosítása, mely alapján ha egy cég jogerősen elveszít egy pert a fogyasztóval szemben – a bíróság jogellenesnek ítéli az általuk aláírt fogyasztói szerződés valamely rendelkezését – úgy az ominózus kikötést a jövőben a cég más szerződésekben sem alkalmazhatja. A módosítás Petríková szerint nagyobb védelmet ad majd a fogyasztóknak. A módosítást egymás közt „egy mindenkiért-nek” nevezik.

A tárca szerint jelenleg bevett dolog akár 90 százalékos büntetőkamatokkal is sújtani a fogyasztókat.

A miniszter szerint a fogyasztóvédelem néhány évvel ezelőtt még a nullával volt egyenlő.

„Némely nem banki pénzintézmények degeszre tömték magukat, amikor több ,mint 100 százalékos kamatokat számoltak fel és a járulékos költségek mértéke elérte a 800 százalékot is – és mindezt legálisan.” - jelentette ki Patríková, hozzátéve, hogy „Harabin kezdte a tisztogatást, ő folytatja”.

A tárcavezető szeretné még kidolgozni a magánvagyon eredetéről szóló törvény paragrafusokba öntött változatát is.

- sita/para -