Pozsony: Heves tiltakozások az útdíj ellen

2010. január 7. - 19:43 | Belföld
Komoly fennakadásokat okoztak csütörtökön a pozsonyi közlekedésben azok a fuvarozók, akik kamionjaikkal és teherautóikkal reggel óta megszállták a szlovák fővárosa egyik legfontosabb útvonalát, a Rozsnyói utcát.

Bár a rendőrök a forgalom nagy részét azonnal elterelték, s a nap folyamán az útvonal egyik sávja is járható volt, az útkereszteződésekben sokszor komoly dugók alakultak ki. Az esti órákban is több tucatnyi kamion volt az Rozsnyói utcán, s a hozzáférhető értesülések szerint sok sofőr a gépkocsijában kíván éjszakázni.

A fuvarozók a Pozsonyt körülölelő sztráda-gyűrűn is lassították a forgalmat. A rendőrség azonban a kamionoszlopot a Brünn felé vezető D1-es autópálya közelében egy benzinkútnál leállította, majd a járműveket egyenként engedte az útra.

A fuvarozók azt kifogásolják, hogy a január elsején bevezetett útdíj túl magas, a rendszer hibásan működik és a díjfizetés olyan utakra is kiterjed, amelyek rossz minőségűek. A közepes és kisebb teherfuvarozók azt is állítják, hogy az útdíj tönkre teheti vállalkozásukat.

A tiltakozást megszervező Szlovákiai Fuvarozók Szövetsége (UNAS) négy követelést terjesztett elő: csökkentsék az útadót és az üzemanyagok forgalmi adóját, illetve állítsák le az elektronikus útdíj beszedését addig, amíg nem készül el az érintett útszakaszok jegyzéke, s azok nem lesznek megfelelő módon megjelölve.

Lubomír Vázny, szlovák közlekedési miniszter az elektronikus útdíj első hetét értékelve megelégedettségének adott hangot, és sikeresnek minősítette a rendszer bevezetését, bár elismerte, néhány probléma is felmerült.

Csütörtökig több mint 69 ezer tehergépkocsit jegyeztettek be a rendszerbe. A miniszter az UNAS követeléseit alaptalannak minősítette és visszautasította.

Az elektronikus útdíj csütörtökig majdnem 827 ezer eurót hozott az államkasszába. A szlovák nemzeti autópálya társaság azzal számol, hogy idei bevétele az elektronikus útdíjból eléri a 165 millió eurót.

Szlovákiában az elektronikus útdíj rendszer összesen 2.400 kilométer autópályára, gyorsforgalmi útra és más, jelzett útra terjed ki.

(mti/para)