Szlovákul tanulnak, állást és szállást kapnak a hozzánk érkező Guantanamói foglyok

2010. január 19. - 13:35 | Belföld
Miroslav Lajčák külügyminiszter közölte a hírt, hogy Szlovákia felsorakozik azon országok közé, akik a megszűnő Guantanamói fogolytábor néhány lakóját fogadják.

A miniszter szerint ezzel az ország Barack Obama iránti támogatását fejezi ki. Emlékeztetett, hogy Szlovákia kifogásolta a fogolytábor létezését, éppen ezért üdvözli annak bezárását. Elmondta azt is, az USA fordult az EU-tagállamokhoz olyan kéréssel, hogy próbáljanak tartózkodási helyet biztosítani azon személyeknek Guantanamóról, akik ellenében nincs indíték eljárást folytatni, azonban saját hazájukba nem térhetnek haza. Lajčák nem válaszolt a kérdésre, hogy mely országokból származik a három érkező, illetve hogy hol helyezik el őket. Biztosította a lakosságot, hogy biztonságukat ez nem veszélyezteti.

Annyit lehet tudni, hogy a belügyminisztérium egyik épületében helyezik el a foglyokat. Őrizve lesznek, hogy ne jelentsenek másra veszélyt. Mindegyikük gyanúsított volt, ám nem volt elegendő bizonyíték a vádemeléshez. Az érintett foglyoknak maguknak kellett beleegyezniük, hogy Szlovákiába költöztessék őket. Egyikük nős és gyermekei vannak. Valószínűleg ők is Szlovákiába költöznek. A három fogolynak meg kell majd tanulnia szlovákul. Az államtól kapnak szállást és állást. 

Jelenleg mintegy 198 fogoly él a Guantanamói táborban, összesen 20 országból származnak. Szlovákia a tizedik EU-tagállam, aki személyeket fogad a táborból. Ezenkívül Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Írország, Portugália, Magyarország, Belgium, Spanyolország és Dánia helyez el néhány fogolyt.

SITA/para