Vážny eleget tett a fuvarozók akaratának?

2010. január 19. - 19:41 | Belföld
A keddi tanácskozáson volt szó róla, hogy csak azért az útszakaszért kell majd fizetniük a fuvarozóknak, amelyet valóban használnak. Emellett arról is döntöttek, hogy amennyiben az autó nem tesz meg a teljes szakasz hosszát, hanem letér róla, nem kell vámot fizetnie.

Az autóknak februártól 1006 átalakított elsőosztályú útszakaszon, áprilistól pedig összesen mintegy 1700 autópálya, gyorsforgalmi, valamint elsőosztályú útszakaszon kell útvámot fizetniük. Ľubomír Vážny közlekedésügyi miniszter szerint ez a maximális engedmény, amit tehetnek.

Február elsejétől a minisztérium a megoldás két fázisát szeretné kialakítani március végéig.  "Szétosztottuk a meglévő 826 szakaszt, 70-et kivettünk és 250-et hozzáadtunk. Összesen 1006 fizetett szakasz lesz. Minden öt kilométer feletti szakasz szét lesz bontva" - közölte a miniszter. Ez szerinte tartalmazza a fuvarozók követeléseit is. Április 1-jétől további 694 szakaszt írnak a meglévőkhöz, egyikük sem lesz 700 méternél hosszabb. 

A közlekedésügyi miniszter elárulta, soha nem szerettek volna igazságtalan vámot bevezetni. Hozzátette, már három éve ismert az útszakaszok felosztása, és ezalatt nem érkezett egyetlen indítvány sem ellene, egészen december 30-ig. 

Vážny közölte, megérti a kisfuvarozók gondjait, hogy válság idején szeretnék elkerülni az őtv-m fizetését, más megoldás azonban szerinte nem létezik. 

A közlekedésügyi miniszter elmondása szerint ezidáig nem kapta meg a Szlovák Fuvarozók Szövetségének felhívását, amelyben azt kérik, április 30-ig függesszék fel a vám szedését. Hozzátette, ezt a követelést nem hajlandó teljesíteni. 

SITA/para