Gál Gábor: Elsődleges a korrupció elleni harc

2010. január 20. - 11:39 | Belföld
Gál Gábor szerdán mutatta be sajtótájékoztatón a Híd párt akciótervét a korrupció elleni harcban. Gál szerint a korrupció egyre inkább nő Szlovákiában, csődöt mondtak az ez ellen tett intézkedések.

Úgy véli, elengedhetetlen az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatása e téren, amelyben a népművelés segítségét kérné.

A Híd a korrupció ellenes harcban egy alternatív lehetőséget kíván bevezetni a bírságok fizetése esetében, mégpedig hogy ezeket fizetési terminálokon keresztül is lehessen megtenni. Bevezetnék a rendőrségi intézkedések esetében az audiovizuális felvételeket. Ez azt jelenti, hogy a rendőrautókon kamerákat helyeznének el. A kedvelt rendszámok kiadását megelőzendő bevezetnék a 70 eurós díjat, ha valaki saját rendszámot akar. 

Az igazságszolgáltatásban az elnyújtott perek ellen szigorúbb odafigyeléssel védekeznének, valamint megakadályoznák, hogy a bíróságok "pingpongozzanak" egyes ügyekkel. Korlátoznák a határozatlan időre való elnapolás lehetőségét, amely a bírók és a tanúk befolyásolására nyit alkalmat. Kötelezővé tennék bíróságok számára, hogy a per résztvevőinek bemutassák, miről tanúskodnak a bemutatott bizonyítékok. Gál szeretné elérni, ha a bíróságok hatékonyak, szigorúak és gyorsak lennének. Szeretnék bevezetni továbbá, hogy a bírósági tárgyalások az interneten is követhetőek legyenek. Nyilvánosságra hoznák és harmonizálnák a bírósági döntéseket, elkerülendő, hogy két bíróság ugyanolyan ügyben különböző döntést hozzon.

Bevezetnék a hivatalos illetéket az eljárások gyorsítása érdekében, és nem csak az ingatlanok evidálása esetén. Kiterjesztenék az információhoz való szabad hozzáférésről szóló törvényt, hogy minden esetről, amelynél közpénzekkel dolgoznak, hozzáférhető legyen. Központi közbeszerzést vezetnének be, valamint elektronikus úton történőt, hogy megelőzzék a faliújságtenderhez hasonló eseteket.

SITA/para