Éjféltől ismét sztrájkolnak a fuvarozók

2010. január 31. - 17:50 | Belföld
Jaroslav Polaček a Szlovák Fuvarozók Szövetségétől (UNAS) elárulta, elsősorban Pozsonyban és Kassán koncentrálódik az akciójuk, de elképzelhető, hogy más városok is csatlakoznak.

A fuvarozók azt követelik, csökkentse a kormány a vámköteles elsőosztályú utakat a meglévő 1500 kilométerről 333 km-re, vagy pedig függesszék fel a vám fizetését június végéig.

Három héttel az első sztrájkhullámot követően tehát a kamionosok ismét visszatérnek a pozsonyi Rozsnyói útra. Polaček elmondta, céljuk nem a forgalom akadályozása. "A sztrájk célja, nem a munkába, vagy családjukhoz tartó emberek akadályozása a közlekedésben. Nem fogjuk őket korlátozni, de muszáj reagálnunk a feltételek elviselhetetlen romlása miatt, amely velünk együtt az összes szlovákiai polgárt érinti. Addig az utakon maradunk, amíg alapvető kérésünket nem teljesítik, vagyis az elsőosztályú vámköteles utak számát" - jelentette ki. 

Polaček a fuvarozók nagy támogatására számít, elmondta, cseh fuvarozók is melléjük állnak. Felszólítják emellett a kormányt, hogy ne rémisztgesse a lakosságot, valamint a rendőrséget, hogy hagyják őket élni alkotmányos jogukkal, és dolgozzanak együtt inkább a sztrájk szervezőbizottságával. A fuvarozók azzal is indokolják tüntetésüket, hogy az útdíj a környező országokéval összehasonlítva Szlovákiában a legmagasabb. Elmondták, az osztrákoknál az autópályán 30 százalékkal, a cseheknél 40 százalékkal alacsonyabb útdíjat kell fizetni. "Nem furcsa, hogy a legkevesebbet kereső szlovákok fizetnék a legmagasabb útdíjat? Egyetlen kormány sem fogadna el ilyen intézkedést Európában, mivelhogy ennek közvetlen hatása van az áruk áraira, valamint az autóbuszjegyek áraira is" - fejtette ki Polaček.

Az UNAS felhívta a lakosság figyelmét is a kedden 15 és 17 óra közt tartandó tüntetésükre a kormányhivatal előtt. 

SITA/para