Egyelőre nem lesz kamionosblokád

2010. február 3. - 17:53 | Belföld

Az UNAS a rendőrség könyörtelen beavatkozására okán felfüggeszti a sztrájkot. A következő napokban feljelentést szeretnének tenni az emberi jogok megsértése címén.

A teherfuvarozók – bár felfüggesztik a hétfőn megkezdett sztrájkot – továbbra is sztrájkkészültségben lesznek. Okként a rendőrség kemény fellépését jelölték meg, melynek szerintük az elektronikus útdíj-beszedő rendszerrel szembeni egyre növekvő ellenállás elfolytása volt.

„Felhívjuk az összes fuvarozót, akit kár ért vagy megfélemlítették – akár a rendőrség akár a megrendelések törlésével fenyegetőző vállalatok-, hogy tegyenek bejelentést a teherfuvarozók szövetségénél.” - áll az UNAS állásfoglalásában.

„A jogainkért folytatott harc ne ért véget, sem az botrányos útdíjrendszer ellen folytatott harcunk. További lépéseink attól függnek, hogy milyen eredménye lesz a beharangozott csütörtöki tárgyalásoknak.” - áll a folytatásban. Az útdíjrendszert kétesnek látják és „nagy üzletet” látnak mögötte. Szerintük a körülötte kialakult problémákat a minisztérium és a kormány hamis kijelentésekkel fedték el, melyeknek a célja követeléseik jogosságának megkérdőjelezése volt.

„A rendőrök egy nyolcoldalas, előre elkészített nyomtatvány alapján intézkedtek a fuvarozókkal szemben, a törvényi háttér magyarázata nélkül állítottak elő, fenyegettek és büntettek olyan sofőröket, akik az alkotmány adta joguk alapján sztrájkoltak.” - záródik az UNAS nyilatkozata.

- sita/para -