Ahol nem szól a himnusz, ott az SNS kirúgná az igazgatót

2010. március 7. - 16:05 | Belföld
Amelyik iskola nem tartja be a hazafiassági törvény rendelkezéseit, ott az SNS egy figyelmeztetés után kirúgná az igazgatót - mondta Ján Mikolaj az STV adásában.

Az Szlovák Oktatásügyi Felügyeletnek joga van az igazgató visszahívására javaslatot tenni - árulta el Mikolaj. Más szankciót nem  iktattak be a törvénybe, ugyanis Mikolaj szerint ez tovább komplikálta volna a helyzetet ugyanúgy, mint az államnyelvről szóló törvény esetében.

Az oktatásügyi miniszter szerint fontos, hogy a hazafiasságnak törvényi keretei is legyenek. Jelenleg elmondása szerint csak az állami szimbólumokról szóló törvény szól erről, ám azt nem tartja elegendőnek. "A gyerekek nem ismerik a szlovák himnuszt, így a törvénybe iktatása elkrülhetetlen volt" - jegyezte meg. Mikolaj elmondta, hogy a törvény félreértelmezése elkerülése végett irányelveket is kiadnak hozzá, amely azt fogja tartalmazni, hogy az elhelyezendő szimbólumoknak hol kell lenniük, és mekkorának kell lenniük. 

Vitapartnere, Tatiana Rosová elmondta, semmi akadályát nem látja annak, hogy a szlovák állami szimbólumokat alkalmazzák az iskolákban, ám a jelenlegi törvényt kivitelezhetetlennek tartja. Szerinte azonban ez a törvény csak a választások előtti politikai csata eleme volt, és úgy véli, nem fair abban versengeni, ki a nagyobb szlovák. Hozzátette, "nem lehet hazafi az, aki meglopja az államot, és részegen jár be a parlamentbe", majd közölte azt is, hogy Ján Slotára gondol. Mikolaj erre kikérte magának, hogy az SNS elnökét sértegesse, és inkább a "saját" pártelnökére (Dzrindára) kellene figyelnie, aki "korrupciós ügyeimiatt mondott le a választási listavezetői pozíciójáról". 

Rosová elmondta, hogy a hazafiassági törvény financiálisan nagyon leterheli az iskolákat. Egyetlen állami lobogó legolcsóbban is 15 euróba kerül, de hozzátette, nem lepődne meg, ha valahol Zsolna környékén már szőnék a lobogókat. Azt is elmondta, a gyermekeknek inkább lehetőséget kellene nyújtai, hogy a szlovák nemzet jeles egyéniségeivel, neves történelmi helyszíneivel megismerkedhessenek.

Sme.sk/para