Az SNS hazarendelné Szlovákia budapesti nagykövetét

2010. március 18. - 12:02 | Belföld
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) nehezményezi, hogy a pozsonyi diplomácia eddig nem kellő eréllyel kezeli Sólyom László szerbiai kijelentéseit, miszerint a szlovákiai magyar iskolákban idegen nyelvként kellene oktatni a szlovák nyelvet.
"A szlovák diplomáciának lényegesen keményebben kellene reagálnia ezekre a nyilatkozatokra. Bár a kormányfő már reagált, de véleményem szerint nagyon finoman és tapintatosan" - jelentette ki Ján Slota, az SNS elnöke pártja csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén.

"A külügyminiszternek már régen vissza kellett volna hívnia nagykövetünket Szlovákiába, s ha tényleg nem fejeződnek be ezek a kemény támadások és sértések a magyar politikusok részéről, akkor a nagykövet úrnak itthon is kellene maradnia" - hangoztatta Slota, aki durva Szlovákia ellenes támadásnak minősítette a magyar államfő múlt heti kijelentéseit.

Anna Belousovová, az SNS első alelnöke szerint Sólyom más szavakkal, de ugyanazt mondja, mint amit a Jobbik EP-képviselője, Szegedi Csanád hangoztatott Szlovákia címére.

"Ugyanazt mondják, csak más szavakkal. Ez bizonysága annak, hogy Magyarország hivatalos politikája a szélsőségesség, a nacionalizmus és a sovinizmus politikája" - jelentette ki a politikus. Szlovákia esetében szerinte a cél az, hogy a Dél-Szlovákiában élő magyarok autonómiához jussanak, és csatlakozhassanak Magyarországhoz.

Belousovová ezért ismét felszólította a külügyminisztert, próbálja megakadályozni, hogy Magyarország 2011-ben az Európai Unió soros elnöke lehessen. Ugyanakkor azt is szorgalmazta, hogy Szlovákia erősítse meg együttműködését Romániával és Szerbiával, tehát a volt kisantant államaival, amelyek Budapest részéről hasonló támadásoknak vannak kitéve, mint Szlovákia.

- mti/para -