Kisebbségi önkormányzatokat javasol a Híd
„A Szövetségi Gyűlésben kétkamarás rendszer volt, ahol Csehország és Szlovákia képviselői alapkérdésekben nem szavazhatták le a másik államot, tehát a csehek a szlovákokat illetve a szlovákok a cseheket.” - nyilatkozta A. Nagy László a Híd nevében. Ha a párt sikerrel jár a júniusi parlamenti választásokon, úgy kezdeményezni fogják a majorizáció tiltásának bevezetését, azaz a kisebbség véleménye tiszteletben tartását a kisebbséget érintő ügyekben.
A párt a megoldást kisebbségi önkormányzatok felállításában látja. A létrejöttük hátterét egy új, a kisebbségek jogállásáról szóló törvény jelentené, melyet a Híd a választások után terjeszt elő.
„Az önkormányzat szlovákiai szinten működne, de érdeklődés esetén létrejöhetnének a megyei önkormányzatokat bekapcsoló elemek is.” - magyarázta A. Nagy.
Csak az autochton, őshonos kisebbségek rendelkeznének az önkormányzatiság jogával – például a a magyarok, ruszinok vagy a romák. „A jogelv nem vonatkozna az olyan újonnan keletkezett kisebbségekre mint az oroszok, a kínaiak vagy a vietnamiak.” - tette hozzá A. Nagy. Választási joggal azok rendelkeznének, akik magukat az adott kisebbséghez tartozónak vallják.
Ruszin önkormányzat iránt az Eperjes és a Kassa Megyében esetleg Pozsony Megyében lenne érdeklődés. Magyar kisebbségi önkormányzatok öt megyében jöhetnének létre.
„Feltételezem, hogy az országos magyar kisebbségi önkormányzat mellett Pozsony, Nyitra, Nagyszombat, Besztercebánya és Kassa Megyében jöhetne létre ilyen önkormányzat” - egészítette ki a kisebbségi parlamenti bizottság volt elnöke.
A. Nagy László szerint hasonló rendszer Európa számtalan országában működik. A létrehozásához, működtetéséhez szükséges forrásokat firtató kérdésre a politikus elmondta, hogy egyelőre a jogkörök, a szervezeti felépítés meghatározásával foglalkoznak.
Hégli Dusán, a Híd kulturális szakmai műhelyének vezetője újságíróknak elmondta: a pártnak meggyőződése, hogy a kisebbségi kultúrával egy önálló állami hivatalnak kellene foglalkoznia; évente az állami költségvetés 12 százalékát kellene erre a célra fordítani.
Mindezt a nemzeti kisebbségekről szóló törvény tartalmazná, amelyet választási siker esetén a következő megbízatási időszakban nyújtana be a párt. A kisebbségek jogállását szabályozó törvénytervezeten dolgozik a Magyar Koalíció Pártja (MKP), illetve néhány civil szervezet is. Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa a közelmúltban szintén egy átfogó kisebbségvédelmi jogszabály elfogadására szólította fel Pozsonyt.
- sita/mti/para -