Fico adócsökkentést fontolgat az idegenforgalom terén

2010. április 1. - 13:29 | Belföld
Robert Fico kormányfő szerint nagy segítséget jelentene a szlovák idegenfoprgalom számára a hozzáadott értékadó csökkentése.
Foglalkoztatja őt annak a gondolata is, hogy az adót lokálisan csökkentsék azokban a térségekben, ahol érdeklődés mutatkozna a turizmus fellendítésére. „Úgy véljük, az idegenforgalomnak sokat ártott a 19 százalékos hozzáadott értékadó, amit még 2006 előtt vezettek be“ – jelentette ki a kormányfő a Francia-Szlovák Kereskedelmi Kamara képviselővel találkozva.

Pártjának az a szándéka, hogy az adót fokozatosan lecsökkentsék, amit tanúsíthat a gyógyszerek esetével, az egészségügyi felszerelésekkel, a tankönyvekkel és legújabban a mezőgazdasági termékek udvari árusításával is. Az idegenforgalom esetében azonban kérdéses, hogy a lokálisan bevezetett alacsonyabb adók összhangban lennének-e a törvényekkel.

„Azt fontolgatjuk, bár ez a törvényalkotás problémája lesz, hogy nem lehetne-e Szlovákia némely térségeiben, ahol igazán szükség lenne az idegenforgalom élénkítésére, lokálisan bevezetni az adott térségben az idegenforgalmi szolgáltatások és termékek hozzáadott értékadójának csökkentését. Ideális az lenne, ha ez nullával lehetne egyenlő“ – mondotta a kormányfő.

Hasonló elképzeléssel a kormány 2008 szeptemberében, a Selmecbányán megtartott kihelyezett ülésén rukkolt elő először. A gazdasági miniszterek akkor feladatul kapták a térség idegenforgalma fellendítését célzó gazdasági eszközök javaslatának kidolgozását. A kormányfő akkor azt mondta, hogy ebben a térségben akár el is törölhetnék a hozzáadott értékadót az idegenforgalmi szolgáltatásoknál.

Az ilyen intézkedés megvalósításához azonban a kormány mindeddig nem jutott el és nem tért vissza a selmecbányai elképzelésekre sem. Miroslav Šmál pénzügyminisztériumi szóvivő szerint ennek a válság az oka, valamint az intézkedés bonyolultsága is. Amint azt a SITA hírügynökségnek kifejtette, Európa más országai is alkalmazzák az idegenforgalomban az adókedvezményt. Példaként Ausztriát és Svájcot hozta fel.

A kormányfő által említett intézkedés megvalósíthatósága szlovákiai feltételek között, ráadásul lokális adóteher-mentesítéssel a szóvivő szerint a kérdés alapos áttanulmányozását követelné meg. Az Európai Uniónak vannak bizonyos idevonatkozó szabályai. „Sok mindentől függene ez. Az összeg magasságától és attól is, mire vonatkozna konkrétan. Azokban az országokban azonban, ahol az idegenforgalom elsőbbséget élvez, bevett szokásként kezelik“ – állapította meg.

SITA/para