A HZDS javaslata: Ahol kevesebb a beruházó, ott kevésbé nőjön a minimálbér

2010. április 2. - 13:33 | Belföld
Az ĽS-HZDS a választások után bizonyos kiválasztott élelmiszerek esetében 19-ről 6%-ra csökkentené az adót.

Marián Klenko, a párt országos tanácsának elnöke közölte, a pékárukról és tejtermékekről volna szó. A párt emellett további öt évvel meghosszabbítaná a 2011-ben lejáró határidejét a telkek külföldieknek történő eladása tiltásának. Úgy vélik, még nem jött el az ideje, hogy a mezőgazdasági termőföldek piacát a külföldiek számára is megnyissák.

Klenko elmondta azt is, hogy ha a HZDS továbbra is a kormány tagja marad, akkor biztosítani tudják a földművelésügyi minisztérium vezetésének kontinuitását. 

Az ĽS-HZDS bevezetné a regionális minimálbért, vagyis azokban a régiókban, ahol alacsonyabb az életszínvonal, ott a minimálbérnek sem kellene olyan gyorsan nőnie, mint ott, ahol több a beruházó. "Ezzel szeretnénk beruházókat csábítani olyan régiókba is, ahol kevesebb a munkalehetőség. Azért, hogy a beruházók Kelet-Szlovákia felé is vegyék az irányt" - közölte Klenko, aki szerint a regionális minimálbért a régióbeli munkanélküliség mértéke alapján lehetne megszabni.

SITA/para