SDKÚ-DS: Két év "jelzálogszünidő" a gyermek születése után
Választási programjuk "Erősebb középosztályért, modern Szlovákiáért" elnevezésű részében úgy fogalmaznak, mindegyik fiatal család költségei meredeken emelkednek, miután gyermekük születik, ezért ígéretük szerint, amennyiben kormányt alakíthatnak, már kormányzásuk első száz napjában olyan törvénymódosítási javaslattal élnének, amellyel lehetővé tennék, hogy a fiatal család gyermeke születése után két évre felfüggeszthesse jelzáloghitelének törlesztését. Javaslatuk szerint a család úgy dönthetne, hogy ebben az időszakban csak a hitel kamatait fizesse.
Állás elvesztése esetén az SDKÚ-DS lehetővé tenné, hogy a második pillérbe fektetett összegeket használják fel ideiglenesen a jelzálog törlesztésére.
A párt szintén programjában hirdeti, hogy a gyermek születése esetén járó jelenlegi hozzájárulás helyett annak kétszeri összegét fizetnék ki jelzáloghitel törlesztésére.
SITA/para