Diáktüntetés: Szemétbe a hazafiassági törvénnyel!

2010. április 26. - 10:15 | Belföld
Diákok terveznek a keddi napon tüntetni a szlovák parlament épülete előtt a hazafiassági törvény ellen.

"Az Egyszer s mindörökre a szemétbe a hazafiassági törvénnyel elnevezésű tüntetésen nemcsak ezzel az értelmetlen törvénnyel szemben kívánunk fellépni. Az egyik oldalon felhívás lesz a politikusok számára, hogy végérvényesen zárják le a hazafiassági törvény körüli ügyet, és olyan komolyabb problémákkal, témákkal foglalkozzanak, amelyeket eddig nem sikerült megoldani, illetve amelyekkel eddig egyáltalán nem foglalkoztak" - közölte Robert Mihály a Transzparens Demokráciáért Kezdeményezéstől. Elmondása szerint a másik oldalon ez felhívás a lakosság számára is, hogy húsz évvel a bársonyos forradalom után kezdjenek végre érdeklődni a közügyek iránt és követeljék az állam irányításának alapvető kérdéseinek eldöntésében való polgári részvételt.

Mihály elmondta, kedd reggeltől a parlament előtt lesz egy szemétkosár a hazafiassági törvény számára, és minden más értelmetlen intézkedés és botrány számára, amelyeket már nem lehet tovább tolerálni. Reggel kilenc órától figyelmeztetik a parlamenti képviselőket, hogy ne hagyják jóvá a hazafiassági törvényt, emellett polgári leveleket is írhat bárki bármely képviselőnek, amelyben kifogásait tüntetheti fel. A kezdeményezés Mihály elmondása szerint holnap petíciót indít a képviselői immunitás korlátozása érdekében.

SITA/para