Huligánok exportja Magyarországra...

2010. május 12. - 11:38 | Belföld
A Pravda szerint szégyen, hogy Szlovákia futballhuligánokat exportált Magyarországra.
Megszoktuk már, hogy a labdarúgó mérkőzéseket szinte naponta rendbontások kísérik. Arra is számítani lehetett, hogy a szlovák kupa keddi döntője Nagymihályban a pozsonyi Slovan és a nagyszombati Spartak között olyan puskaporos hordó, amely bármikor felrobbanhat. Az erőszak már útközben ki is robbant - mutat rá a lap a szlovákiai szurkolók magyarországi randalírozásának szentelt szerdai glosszájában.

"A szégyen annál nagyobb, hogy az agresszív szurkolók százait a magyar rendőrség vette őrizetbe, illetve hogy Szlovákia ebben az esetben saját futballhuligánjait exportálta a szomszédos országba" - húzza alá az újság.

Rámutat: már elfogadhatatlan a futballhuliganizmus terén kialakult helyzet Szlovákiában. Elfogadhatatlan, hogy a mérkőzések idején az emberek féljenek kimenni az utcára, s ez a félelem most már az egyes klubok székhelye és a mérkőzésnek helyt adó városok közt eső településekre is kiterjedt. Elfogadhatatlan az is, hogy mindez egyre több pénzbe kerül.

"Az erőszakot, mint korábban több esetben, most is a fasizmus népszerűsítése kísérte, ami csak aláhúzza a jelenség társadalmi veszélyességét" - szögezi le a lap.

Az összes szerdai szlovák lap beszámolt arról, hogy a szlovák szurkolók Magyarországon is randalíroztak. Az eseményeket azonban csak a Pravda kommentálta.

A Slovan és a Spartak szurkolói Nagymihályban is összecsaptak, s hat személyt ott is őrizetbe vettek. A rendőri beavatkozás után a szurkolók több csoportja azonban egyesült, s közösen azt skandálták: Szlovákia rendőrállam!

-mti/para -