Mikolaj likvidálni akar egy főiskolát - a Legfelsőbb Bíróságon az ügye
Történt ugyanis, hogy Marek Pribula görög-katolikus pap mintegy egy évvel ezelőtt megvédte professzori titulusát, Ján Mikolaj azonban a kinevezésére tett javaslatot nem továbbította az államfőnek, ahogy azt pedig a törvény számára előírja. A sároseperjesi magániskola legfiatalabb rektora, Pribula pedig már nem is éri meg kinevezését, ugyanis az elmúlt héten elhunyt.
Pribula esete nem az egyetlen, ő annak a 13 professzornak az egyike, akik kinevezését Mikolaj visszatartotta. Trnka állítja, hogy az oktatásügyi miniszter törvényellenesen cselekedett. Figyelmeztette őt, ám Mikolaj ignorálta. A főügyész ezért az LB-hez fordult, hogy cselekedjen.
Az ügy hónapok óta húzódik. Mind a 13 professzor esetében az Szent Erzsébet Egészségügyi Magán-Főiskola tett javaslatot a kinevezésre. A miniszter kinevezésüket az irodájában tartja, és nem nyilatkozott az ügyről szóvivőjén keresztül sem. Némely kinevezendő professzor így ebből a funkciójából származó magasabb fizetéstől esik el.
Tatiana Rosová (SDKÚ-DS), a parlament oktatásügyi bizottságának elnöke úgy véli, Mikolaj likvidálni akarja a szóban forgó főiskolát, fellépésével ugyanis az egyes szakokat károsítja, amelyek a professzorok által magasabb besorolást kaphatnának.
Sme.sk/para