Beneš már 1938-ban tervezte a kitelepítést

2010. május 30. - 11:38 | Belföld
Edvard Beneš egykori csehszlovák államfő már hét évvel korábban tervbe vette a németek kitelepítését Csehországból, mint arra a valóságban sor került, írja szombati számában a Die Presse osztrák napilap.

A lap egy 1938-ból származó, belső használatra kiadott dokumentumra hivatkozik. Hitler már akkor komolyan veszélyeztette az ország terülegti egységét, Beneš ezért azt javasolta, mondjanak le a szudéta vidék egy kisebb részéről, a német ajkú lakosság nagy részét pedig telepítsék ki. Becslése szerint a kitelepítés állítólag két millió lakost érintett volna. Terve azonban akkor nem valósult meg. Elképzelését 1945-ben, az ellentmondásos Beneš-dekrétumok alapján hajtották végre, melyekkel máig nem értenek egyet sem a németek, sem az osztrákok, sem a magyarok. A kitelepítésre szánt lakosságnak el kellett hagynia az országot, vagyona az állam tulajdonába került. A Die Presse szerint Benešnek tehát hét év elteltével mégis sikerült megvalósítania tervét.

(SITA)