Külpolitikai programok – kevés konkrétummal

2010. június 10. - 09:40 | Belföld
Szlovákia külpolitikai irányvonalát az utóbbi tíz évben a NATO-és az Európai Uniós tagság jelölte ki.
A parlamenti küszöb átlépésére esélyes nyolc párt az említett két szervezetben való tagságot tartja a szlovák külpolitika alapjának - mutatott rá az Új Szó összeállításában.

Az újság szerint nagy valószínűséggel ennek is betudható, hogy a külügyi kérdések egyik párt programjában sem töltenek be központi szerepet.

A jelenlegi kormánypártok - Smer, SNS, HZDS - egyetértenek abban, hogy Szlovákiának minél szorosabb együttműködésre van szüksége Oroszországgal. Az ellenzéki pártok közül ezt egyedül a Kereszténydemokrata Mozgalom hangsúlyozza. Az eddig felsorolt pártok Kínával, Brazíliával és Indiával is együttműködnének, elsősorban a gazdasági szférában.

A Híd és az Szabadság és Szolidaritás szerint azonban Szlovákiának nyíltan el kellene ítélnie azokat a rezsimeket, ahol az emberi jogokat nem tartják tiszteletben. Az SaS programjában az áll, hogy Szlovákia megalkuvó, opportunista külpolitikát folytat a gazdasági haszon reményében. A párt szerint egyértelmű, kijelölt külpolitikai irányvonal nélkül hiteltelen partnernek számít Szlovákia a nemzetközi színtéren.

Ennek ellenpontja a Smer, amely a szélrózsa minden irányába fejleszteni szeretné Szlovákia kapcsolatait. Az eddig felsorolt államok mellett Robert Fico kormányfő-pártelnök Vietnammal, valamint egyes afrikai, dél-amerikai és arab országokkal szeretne kiemelten együttműködni.

Az SNS ezen kívül a szláv államok együttműködésének útját keresi, de konkrét javaslatokat programja nem tartalmaz - jegyzi meg a lap.

A szlovák–magyar viszony rendezését célzó konkrét javaslatai a KDH-nak és az SaS-nek vannak.

A KDH szerint Magyarország a szlovák külpolitika legnagyobb próbatétele. A Ján Figel vezette párt a történelmi traumákban gyökerező feszültség kiiktatására vegyes, szlovák–magyar történész bizottság felállítását javasolja, hogy az ellentmondásos korszakokat az ő közös megfogalmazásukban kerüljenek be a szlovák és a magyar tankönyvekbe. A szlovákiai magyarok jogi értelemben való Magyarországhoz fűzését Szlovákia belügyeibe való beavatkozásnak tekinti és elutasítja.

Az SaS a két ország viszonyát teljesen politika mentessé tenné. Az SNS viszont inkább felélesztené a kisantantot, vagyis a Magyarországgal határos országok együttműködését szorgalmazza az irredenta törekvések meggátolására. A nemzetállami érdekek megóvására a Smer is nagy hangsúlyt fektet, Ficóék szerint a szélsőséges eszméket Szlovákiába Magyarországról exportálják.

A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) az egyetlen párt, amely programjában említést sem tesz a szlovák–magyar viszonyról. Majdnem minden párt támogatja Ukrajna és Horvátország integrációs törekvéseit. A szintén az unióba igyekvő Törökországnak a KDH és az SaS speciális együttműködési státuszt adna, tagságot nem. A Híd viszont beengedné a törököket az unióba, szerintük ezzel a hazai termékek piaca is bővülne.

A legkevesebb kézzelfogható külpolitikai célkitűzéssel az SDKU és a Magyar Koalíció Pártja programjában találkozunk. A vonatkozó passzusok általánosságban a jószomszédi viszony és a visegrádi négyek együttműködésének fejlesztéséről szólnak, ez minden párt programjának része.

Az SDKÚ spórolásként megszüntetné az uniós ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes posztját.

Másik érdekesség, hogy az MKP külpolitikai programja konkrétan csupán Magyarországot említi - mutatott rá az Új Szó.