Le kéne váltani az ŠtB "csalogányát" - de hogyan?

2010. július 26. - 10:34 | Belföld
Dušan Muňko, a Szociális biztosító elnöke nem mond le funkciójából, ahogy erre Jozef Mihál (SaS) szociális miniszter felszólította. A koalíció azon tanakodik, mit tegyenek vele, visszahívják, vagy törvényt módosítsanak.

Dušan Muňko, mint az intézmény elnöke továbbra is részt vehet a Radičová-kormány tanácskozásain. A szociális miniszter már felszólította a távozásra, azonban az nem mond le. Az elmúlt héten találkozott a Smer elnökével, Robert Ficoval, és az utasította maradásra. A törvény szerint Muňko 2014-ig maradhatna funkciójában. "Dušan Muňko törvényesen került az elnöki székbe, nem látunk rá okot, miért kellene távoznia" - állt a Smer állásfoglalásában a Ficoval történt találkozója után.

Mihál nem kommentálta Muňko döntését. Az elmúlt héten úgy nyilatkozott, hogy amennyiben nem távozik magától, a kormány elé terjeszti javaslatát a visszahívására. Muňko ugyanakkor úgy véli, a törvény mellette áll, ami kimondja, hogy csak akkor hívható vissza, ha rendszeresen nem teljesíti feladatait. A minisztérium új vezetése úgy gondolja, Muňko rosszul gazdálkodik. 

Az új kormánynak nem tetszik, hogy Muňko két funkciót is betölt. A munkaügyi minisztérium államtitkára, Lucia Nicholsonová nem zárta ki, hogy módosítást nyújtanak be a funkciók összeférhetetlenségéről szóló törvényhez. Eszerint Muňko nem lehetne a biztosító élén, valamint a parlamentben képviselőként egyszerre.

Muňko egykor a kommunista titkosszolgálat, az Štb Slávik fedőnevű ügynöke volt. Emellett gyanúsított egy ügyben, mely szerint illegálisan nevelt különleges papagájokat. 2002-ben egy házkutatás során 25 védett papagájt találtak nála. Végül nem sikerült bizonyítani, hogy törvénysértést követett el. Muňko családja birtokolja a Satur utazási irodát, amely a Fico-kormány idején 616 ezer eurós megrendelést kapott. 

Sme.sk/para