Trnkát, az Állami Számvevőszék és a Nemzeti Bank elnökét is kizárnák a kormányülésekről

2010. július 27. - 13:32 | Belföld
Dušan Muňko, a Smer képviselője és a Szociális biztosító elnöke mellett Dobroslav Trnka legfőbb ügyészt, a Szlovák Nemzeti Bank elnökét vagy alelnökét, illetve az Állami Számvevőszék igazgatóját is mellőznk a kormányüléseken.

A kormány tárgyal arról, hogy a fent említett intézmények vezetői csak meghívásra vehessenek részt a kormány tanácskozásain. Arról, hogy ki vehet részt, a kormányfő, Iveta Radičová döntene.

Némely kormánytagot elsősorban Dušan Muňko részvétele akadályozott. Jozef Mihál (SaS) szociális miniszter felszólította lemondásra, ám Muňko ennek nem tet eleget. A kormány pedig csak a törvényben foglalt feltételekkel hívhatja vissza. Vagyis amennyiben nem teljesítit kötelezettségeit, illetve ha egészségi állapota legalább fél évig nem képes teljesíteni feladatait. Funkciója hat évig tart, Muňkot tavalyelőtt nevezték ki. 

Sme.sk/para