Mikolaj az oktatásügyi program legnagyobb kritikusa

2010. augusztus 3. - 18:38 | Belföld
Egyetlen szavazatnyi különbséggel hagyták jóvá a kormányprogram oktatásügyi részét a parlament oktatási, tudományoos, ifjúsági és sportbizottságában.

A képviselők szerdán kezdik meg vitájukat a Radičová-kormány programnyilatkozatairól. A kormányprogram említett része éles vitát váltott ki a bizottságban, legfőbb kritikusként Ján Mikolaj (SNS) volt oktatásügyi miniszter lépett fel. Érvelését a jelenlegi tárcavezető, Eugen Jurzyca (SDKÚ-DS) is meghallgatta.

Mikolaj bírálta a programrészlet javasló és a formai részét is, amelyben stilisztikai és helyesírási hibákat is felfedezett. Csalódott a javaslatok miatt, amelyek szerinte kevés konkrétumot tartalmaznak. "Mikor és mennyit fektetnek az oktatásba? Van a kormánynak valamilyen elképzelése?" - tette fel a kérdéseket sorjába Jurzycának annak kapcsán, hogy a kormány az oktatásügyre többet szándékozik fordítani. Mikolaj hiányolta a szándékot, hogy az állami oktatásügyi program keretén belül nagyobb hangsúlyt fektessenek a nemzet és annak jeles személyiségei megismertetésére. Bírálta a kormány szándékát, miszerint az óvoda utolsó évfolyamát kötelezővé tennék, növelnék az iskolák autonómiáját, a speciális iskolák jelentőségét átértékelnék, és fokozatosan kötelező idegen nyelvvé tennék az angolt. Mikolaj a vita közepén javasolta, hogy vonják vissza és dolgozzák át a programot. 

Tatiana Rosová (SDKÚ-DS) ugyanakkor úgy vélte, a program megoldásokat tartalmaz az oktatás fejlesztésének terén. Párttársa, Miroslav Beblavý hozzátette, konkrét kötelezettségeket is tartalmaz a program, például az angol nyelv oktatása, vagy az óvoda utolsó évfolyama kapcsán. Eugen Jurzyca miniszter szerint minden diáknak a középiskola elvégzésekor folyamatosan kellene tudnia beszélni angolul. 

SITA/para