Cseh-szlovák szervezett pervitinterjesztő csoportot leplezett le a rendőrség

2010. augusztus 13. - 17:52 | Belföld
A cseh és a szlovák rendőrség szerdai akciói során egy szervezett bűnözői csoport hat tagját tartóztatta le Prágában és Pozsonyban. E csoport tagjai pervitint állítottak elő Csehországban lengyel győgyszerekből.

A mintegy 3 millió cseh korona (120 ezer euró) értékű kábítószert aztán Szlovákiában terítették a piacra - közölte a cseh drogellenes központ vezetője, Jakub Frydrych. Ahogy a Médiafax hírügynökségnek elmondta, Prágában négy elkövetőt fogtak el, köztük a banda vezetőjét. Hárman közülük éles lőfegyverrel is rendelkeztek.

A szlovák kollégákkal együttműködve ugyanazon a napon Pozsonyban még két tagot elfogtak, egy cseh szállítót, valamint a bűnszervezet szlovákiai szervezőjét. 

"A csoport feje egy 40 éves cseh férfi, aki havonta küldte ki kapcsolatait Lengyelországba, akik ott gyógyszereket vásároltak, amelyekből Csehországban pervitint állítottak elő. Havonta mintegy 650 ezer cseh korona (26 ezer euró) értékben vásároltak gyógyszert, ami 50 kilogrammot tesz ki" - fejtette ki Frydrych. A drog nagy részét meghatározott szállítóval hozatták Szlovákiába. 

Frydrych profiként működő csoportként írta le őket, amelynek tagjai az elvégzett munka után kapta jövedelmét. Rejtett lakások egész hálózatát használták fel, és nem használtak mobiltelefonokat. Hozzátette, a központ január óta figyelte a csoportot. 

A csehországi letartóztatottakat kábítószerrel való visszaéléssel, és annak előállításával vádolják. Tekintettel arra, hogy szervezett csoportként működtek, 18 évig is rács mögé kerülhetnek. A Pozsonyban elfogottakat szintén kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítják, 15-20 év a büntetési tétel.

SITA/para