Sólyom ismét megpróbál "átjutni" Komáromba, Slota szerint provokál

2010. augusztus 17. - 13:16 | Belföld
Sólyom László augusztus 22-én, az ünnep alkalmából koszorút helyez el Szent István komáromi szobránál.

A volt magyar köztársasági elnök tavaly ilyenkor ebbéli funkciójában érkezett Komáromba, ám ott lezárták előtte a határt, biztonsági okokra hivatkozva. Az ügy nagy nemzetközi felháborodást keltett, Magyarország nemzetközi intézményeknél is próbál jogorvoslatot találni a példátlan esetre.

"A hivatalos megerősítésre a napokban kerül sor, a résztvevők névsora még nem végleges” – mondta a lapnak Hortai Éva, Komárom alpolgármestere, aki a vasárnapi ünnepség társszervezője, a Palatinus Társaság tagja.

A tervek szerint Sólyom László, akárcsak tavaly, most is gyalog menne át a Dunán átívelő Erzsébet hídon, ott várnák a város elöljárói. Nem hivatalos értesülések szerint a rendezvényre meghívták Daniel Krajcer szlovák kulturális minisztert is. Ezt a kulturális minisztérium sajtóosztálya egyelőre nem erősítette meg.

Az MTI értesülései szerint a komáromi ünnepség délután öt órakor kezdődik majd, s főszónoka Sólyom László lesz. Este 19 órától pedig az exelnök a Városi Művelődési Központban megtekinti a Bánk bán című operát a Teátrum Színház előadásában.

Slota szerint provokál

Ján Slota, az ellenzéki SNS vezetője szerint Sólyom László tervezett komáromi érkezése színtiszta provokáció. "Ez csak a kezdete annak, ami Szlovákia területén fog lejátszódni. Nagyon rossz lesz ez az egész szlovák nemzet és a szlovák állam számára" - jelentette ki Slota. Úgy véli, azzal hogy magyarok vannak a szlovák kormányban, már senki semmit nem kezdhet. "A magyarok minden pozíciót megszereznek, a szlovákokat pedig kidobják, mint a kutyákat" - hangoztatta a pártelnök.

Krajcer nem megy Komáromba

Daniel Krajcer kulturális miniszter nem készül Komáromba Szent István ünnepe alkalmából. "A miniszter úr a történelmi Magyarország történelmét a szlovákok történelmének is tekinti, de annak ellenére, hogy pozitívan viszonyul Szent István személyiségéhez, és erről Komárom polgármesterével is beszélt, a hétvégén elutazik, és nem megy Komáromba" - közölte a sajtóval a minisztérium szóvivője, Eva Chudinov. 

SITA/MTI/para