Augusztus 20. - Szent István-napi megemlékezések Szlovákiában

2010. augusztus 20. - 19:05 | Belföld
Szlovákia magyarok lakta vidékein az idén is különféle ünnepi rendezvényekkel emlékeztek meg Szent Istvánról, a történelmi magyar állam megalapítójáról.

A magyar királyok koronázó templomában, a pozsonyi Szent Márton dómban péntek este magyar nyelvű ünnepi szentmise volt az államalapító tiszteletére. A mise után Halko József egyháztörténész rövid ismertető sétára hívta meg az érdeklődőket, akikkel megismertette a felújítás alatt lévő székesegyház külső építészeti nevezetességeit.

Komáromban a helyi magyar civil szervezetek képviselői megkoszorúzták Szent István egy éve felállított lovas szobrát. Vasárnap a szobrot Sólyom László, volt magyar köztársasági elnök is megkoszorúzza.

Tardoskedden csütörtökön, Nagymegyeren pedig pénteken Szent István Napok kezdődtek. Mindkét hétvégi rendezvényen a magyar nemzeti ünnepről való megemlékezésen kívül gazdag kulturális, szórakoztató és sportprogram várja az érdeklődőket.

Vágkirályfán a Szent Király Szövetség emlékműnél pénteken este ünnepélyes zászlófelvonásra került sor. Szombaton előadások és szórakoztató programok vannak tervben, míg vasárnap újraszentelik a helyi haranglábat.

A magyar politikai pártok - a Magyar Koalíció Pártja, illetve a Híd - külön nem rendeztek emlékünnepséget, de képviselőik jelen vannak a helyi megemlékezéseken, rendezvényeken.

MTI/para