Sólyom László volt köztársasági elnök Komáromba látogat

2010. augusztus 21. - 17:53 | Belföld
Egy évvel ezelőtt, az  akkor még hivatalban lévő Sólyom Lászlót nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, arra kérte az akkori szlovák kormány, hogy ne lépjen be az országba. Sólyom László akkor Szent István szobrának avatására érkezett volna.

A Hír TV felvétele a komáromi Erzsébet híd közepén készült, ahol Sólyom László átadta a szoborra szánt koszorúját a komáromiaknak.

Sólyom László vasárnap részt vesz a tavaly augusztusban felavatott Szent István-szobor megkoszorúzásán, este pedig a Teátrum Színház ünnepi előadásán. Ugyanúgy mint tavaly, most is gyalog kíván átkelni a Duna hídján. A révkomáromi rendezvényen magánemberként vesz részt, amelyet külsőségekben is kifejezésre akar juttatni. Nem kér például személyi védelmet.

A révkomáromi látogatás tavalyi meghiúsítása, a köztársasági elnök kitiltása diplomáciai botrányt váltott ki Pozsony és Budapest viszonyában.

Bugár nem jön el a komáromi Palatinusz polgári társulás által rendezett ünnepségre.

Bugár azért nem megy a koszorúzásra, mert nem szeretné, ha politikai üggyé válna a megemlékezés, mondta a Híd szóvivője, Czuczor Nóra. Az eredeti tervek alapján Bugár is beszédet mondott volna a szobornál.

-para-