Konferencia a Selye János Egyetemen

2010. szeptember 5. - 13:25 | Belföld
A komáromi Selye János Egyetem  (SJE) második alkalommal rendezi meg a „Társadalmi jelenségek és változások" című II. Nemzetközi Tudományos Konferenciáját. A konferencia védnöke Tóth János, az egyetem rektora. Az esemény hétfőn és kedden zajlik majd a SJE Konferenciaközpontjában.

A rendezvény célja az oktatók és kutatók tudományos eredményeinek megismertetése. Elsősorban a humántudományok, a társadalomtudományok és a neveléstudományok területein tevékenykedő szakemberek számára nyit teret, de más szakterületek művelői is előadnak majd.

A tanácskozás szekciókban zajlik. Az egyes előadások anyagai szekciók szerint válogatva konferenciakötetben és tudományos monográfiákban lesznek publikálva.

A szekciók közt szerepel a Tanári kompetenciák szekció, vagy az interdiszciplináris szekció amely Mintázatfelismerés névvel azt a kérdést vizsgálja, hogy milyen szerepet töltenek be az egyes tudományágakban létrejött és automatizálódott sémák, konstrukciók és mintázatok, vannak-e közöttük hamisak, illetve szükségszerű-e a létezésük. Ezt a szekciót Keserű József vezeti.

Születő és elhaló sztereotípiák szekció, melyet Liszka József vezet majd, az etnikai sztereotípiák, és a nemi, foglalkozásbeli stb. sztereotípiák vizsgálatát tárgyalja.

Kollektív szövegek értelmezése a vallásokban, szekcióban a szövegek eredetének körülményeinek, vallási és egyéb közegének vizsgálata lesz a téma.

A történelem szekció az Irodalmi és művelődési központok Felső-Magyarországon a 16. és 17.században címet kapta. A szekció  a városok és a főnemesi udvarok átfogó vizsgálatát, az egyházak művelődési szerepét, illetve a könyvkiadást és a könyvkultúrát mutatja be.

Nyelvi variabilitás/variativitás – változatosság a nyelvben nevű szekció munkájának célja a nyelvi variabilitást/változatosság témájának megközelítése, vizsgálata, elsősorban nyelvközi, kétnyelvűségi vonatkozásban.

para