Krajcernek már van elképzelése a nyelvtörvény módosításáról

2010. szeptember 9. - 15:01 | Belföld

Daniel Krajcer kulturális miniszter előterjesztette a nyelvtörvény módosítási tervét a koalíciós partnereknek.

A kulturális miniszter azt szeretné, ha az októberi ülésszakban a parlament elé kerülhetne a jogszabály. A koalíciós partnereknek felvázolt módosítással sem a Híd, sem a KDH pártja nem ért teljesen egyet.

A Híd nevében Solymos László sorolta a kifogásokat: “Nekünk a pénzbírságok ellen volt fenntartásunk. Továbbra is oldani fogjuk a problémát. A miniszter javaslatában szerepelnek bizonyos mértékben. Tárgyalunk róla. A törvény kompromisszumon alapul. Nincsenek benne súlyos fenntartások” - konstatálta.

A KDH alelnöke, Jana Žitňanská szerint még találkoznia kell a koalíciós partnereknek, hogy olyan eredmény szülessen, ami mindenkinek megfelel. A pártnak alapvetően azzal van gondja, hogy a törvényből kikerült az a rész, amely előírja, hogy az állami hivatalnokoknak beszélniük kell a hivatalos nyelvet. Žitňanská szerint sok a kérdőjel még, de kijelentette, hogy pártja nem nemzeti húrokat penget a téma kapcsán.

Krajcer aláhúzta, hogy ez egy érzékeny jogi előírás, ezért a véleményeztetési eljárás előtt még megbeszélik azt a koalíciós partnerekkel. A Híd párt és a kisebbségi kormánybiztos, Rudolf Chmel több javaslata is bele lett foglalva – jegyezte meg. Összeségében úgy jellemezte a nyelvtörvénymódosítást, hogy annak célja az államnyelv védelme, másfelől pedig az értelmetlen kisebbségellenes kikötések eltörlése.

SITA/para