Radičová: Az egyházi fenntartású intézmények helyzetét meg kell oldani

2010. szeptember 24. - 15:06 | Belföld
Iveta Radičová kormányfő a szlovák érseki konferencia elnökével, Stanislav Zvolenskývel tárgyalt. Az állam és az egyház teljes elválasztása nem kiemelt célja a kormánynak, de ha az egyházak is beleegyeznek, a kormány kész megnyitni ezt a témát is, mindamellett  a kormány segíteni szeretné az egyházi intézményeket.

A kormányfő az állam és az egyházak szétválasztásáról Zvolenskývel folytatott tárgyaláson csak érintőlegesen foglalkozott. Egyelőre az egyházakra bízzák, hogy megnyitják-e ezt a kérdést. Most mindkét fél egy gyakorlati együttműködést szorgalmazna, mely az egyházi iskolák és szociális intézmények megsegítését célozza.

Radičová Zvolenskývel az egyházi fenntartású szociális intézmények és iskolák jövőjéről is tárgyalt. A szociális szolgáltatásokról szóló  törvénymódosítás egy olyan lépés amit, sürgősen kell megtenni, de az elkövetkezendő időben ezeket az intézményeket segíteni kel majd, mert most valóban a lehetőségeik határán vannak már, mondta el Radičová.

Erről a törvényről, mely részleges megoldást nyújtana az egyházi intézmények fenntartására, már októberben tárgyal a parlament. Radičová hangsúlyozta, hogy a nehéz helyzet amiben ezek az intézmények vannak, az előző kormány intézkedései nyomán alakulhatott ki.

Rövid időn belül egy szakemberbizottságot állítanak fel, akik majd a nagyobb léptékű törvénymódosítást készítik elő.

Zvolenský bejelentette, hogy 2013-ban szeretnék meghívni XVI. Benedek pápát a két hittérítő, Ciril és Metód megérkezésének évfordulója alkalmával.Radičová üdvözölta a hírt, és megtiszteltetésnek venné, ha a pápa Szlovákiába látogatna.

sita/para