Radičová: A kommunizmus nyomai még mindig jelen vannak

2010. november 17. - 14:01 | Belföld
Iveta Radičová kormányfő sajtótájékoztatóján jelentette ki, hogy még 21 évvel a bársonyos forradalom után is jelen van az emberekben az elégedetlenség, amit a korrupció, klientelizmus, a lehetőségek kiegyensúlyozatlansága, a jogok tiszteletben tartásának hiánya táplál.

"Annak ellenére, hogy a szabadság és demokrácia 21 éve során alapvető történelmi változások mentek végbe, hogy a aprlamentáris demokrácia állam lettünk, amely gyorsan beilleszkedett az európai és világméretű politikai, gazdasági és biztonsági csoportosulásokba, a polgároknak sokszor jogos az az érzetük, hogy a korábbi idők nyomai még nem tűntek el" - mondta a kormányfő.

Radičová kiemelte kormánya kötelezettségét, mely szerint kompromisszummentesen a jogállam elveiért fog harcolni. "Nem engedjük, hogy Szlovákia egy izolált sziget legyen, amelyet a törvénytelenség vasfala kerít körbe" - hangsúlyozta, majd hozzátette, minden ember kivívhatja igazát, és bízhat azokba, akik a közérdeket szolgálják.

SITA/para