Nem lesz Mobilrendőr

2010. november 24. - 16:24 | Belföld

Két költséges projektet leállított, többet pedig megnyitott és jobb feltételeket szabott bennük Daniel Lipšic (KDH) belügyminiszter.

A belügyminisztériumi szerződések átvizsgálását követően Daniel Lipšic (KDH) két milliós projektet megszüntetett, amelyeknél fenn állt a veszély, hogy az Európai Unió nem fizeti át a kiadásokat. További három szerződést megnyitott a tárcavezető, és a beszállítókkal alacsonyabb árban egyezett meg, más esetekben is javításokat eszközölt.

“Rendetlenséget, taposóaknákat találtunk a szerződések körül” - ismertette a helyzetet mai sajtótájékoztatón a belügyminiszter. Az említett öt szerződés esetében 61 millió eurót takarított meg az államnak a belügy.

Megszüntették például a Mobilrendőr projektet, amelynek költségvetése 48 millió euró volt, és amelynek az lett volna az eredménye, hogy be tudták volna mérni az éppen járőröző rendőrautókat, valamint kamerarendszerrel látták volna el a rendőrök gépkocsijait.

“Ebben az esetben a költségek túl voltak dimenzionálva, és félő volt, hogy nem fizette volna meg az EU, mivel elsődlegesen nem a lakosok szükségleteit elégítette volna ki” - indokolta döntését a miniszter.

A megtakarított pénzt “ésszerűbb” programokra szánják. A miniszter konstatálta, hogy a rendőröknek és tűzoltóknak nem lesz magasabb a fizetésük, a létszámuk sem emelkedik, de januártól átszervezések lesznek.


SITA/para