Vážny: Figeľ óriásit bukott!

2010. december 16. - 13:49 | Belföld
Ľubomír Vážny (Smer-SD) volt közlekedésügyi miniszter szerint a kormány tevékenységével gyakorlatilag leállította az autópályák építését, ami a jövőben a drágulásukhoz, ezáltal súlyos gazdasági károkhoz vezet.

A parlament e téma okán összehívott rendkívüli ülésén bírálta a harmadik PPP projektcsomag leállítását, amely a D1-es autópálya Zsolna melletti szakaszát célozta. Ezt Ján Figeľ (KDH) jelenlegi tárcavezető óriási vereségének nevezte. Vážny szerint megismétlődik az 1998 utáni időszak, maikor a Dzurinda-kormány felállásával szerinte 160%-kal drágult az autópályák építése, kilométerenként elérve a 650 millió koronát (21,57 millió eurót).

A politikus szerint a kormánynak, és a minisztériumnak sem kellett volna olyan "nyomorúságos" célt kitűznie, hogy a 2011-12-es években évi 5,2 km autópályát adnak majd át. Ráadásul szerinte még ezt a célt sem tudják majd tartani. Emlékeztetett, hogy a Fico-kormány a 2006-10-es időszakban 140 km autópályát, illetve gyorsforgalmi utat adott át, miközben 100 km-t tűztek ki célul a programnyilatkozatukban. Vážnynak nem tetszett az sem, hogy a jelenlegi kormánynak e tekintetben nincs is célkitűzése a programjában.

Az exminiszter továbbá bírálta, hogy a kormány mindössze egyetlen versenyt írt ki félévi funkcionálása alatt autópálya-építésre, mégpedig a D1-es Jánovce - Jablonov közti szakaszára. Hozzátette, hogy azokat a szakaszokat, amelyeket Figeľ átad, még az előző kormány készítette elő, összesen 90 km-t. Megdöbbentőnek tartja Vážny, hogy csak ezeket tudja majd a tárca felmutatni.

Figeľ a Görögországba vezető magyar útról...

A közlekedésügyi miniszter szerint, ha a három PPP projektből kettőt nem állítanak le, azzal a Görögországba vezető magyar útra léptek volna. Elmondása szerint az éves részletfizetés mintegy 700 millió euróval terhelte volna a költségvetést, amennyit még soha nem fizetett az ország autópálya-építésre. 

Jelenleg csak az R1-es gyorsforgalmi út Nyitra és a Garamnémeti (Tekovské Nemce) közti szakasza valósul meg PPP projekt keretén belül. Figeľ elmondása szerint jövőre csak a már elkezdett szakaszokat tudják befejezni. 

"Semmilyen mecénás és pénzügyi csoport előtt nem hajolok meg, erről biztosíthatom önöket" - jelentette ki a miniszter. Hozzátette, az eddigi projekteket azért állították le, hogy ne csak a bankok és a magánszektor kerüljön kedvező helyzetbe, hanem az ország is. Elmondta továbbá, hogy jövő év március végéig a kormány elé terjeszti tervezetét az autópálya-építésről a 2011-14-es időszakra.

Átment a koalíció saját javaslata

A rendkívüli parlamenti ülés végén a koalíció saját javaslatát fogadta át az autópálya-építéssel  kapcsolatban, z ülést kezdeményező Smer javaslatát nm fogadták el.

"Robert Fico kormánya nem teljesítette szándékát, hogy 2010-re Pozsony és Kassa között autópályát épít" - ezt állapítják meg abban a határozatban, amit az ülés közben fogadtak el, koalíciós képviselők javaslatára. Emellett az előző kormány fellépését a PPP projektek ügyében előnytelennek tartják, az ország szempontjából az eladósodottság vezsélye fenyegetne teljesítésük esetén, és sérti az állampolgárok érdekeit. 

A jelenlévő 136 képviselőből 69 támogatta a koalíció határozatát, 58-an voltak ellene, heten tartózkodtak. A Smer javaslatát pedig 60-an támogatták, 74-en ellene szavaztak, hárman tartózkodtak. 

Ján Figeľ ezt követően elmondta, hogy az autópályák finanszírozásánál figyelembe kell venniük az állampolgárok és az állam érdekeit. Elmondta, döntései során a lelkiismeretén és a józan eszén kívül senki és semmi nem befolyásolja. 

Robert Fico támogatásáról biztosította a kormányt az autópályák építésével kapcsolatban. Elmondta, ebből nem szeretnének politikai versenyt csinálni. Fico az ülés során elutasította bizonyos képviselők felszólalásaira való reakciót. Igor Matovič például semmirekllőnek nevezte.

SITA/para