Változások a választások terén: Lipšic év végéig benyújtaná javaslatát

2011. január 24. - 16:46 | Belföld
A belügyminisztérium az idei év végéig, legkésőbb pedig a jövő év elején szeretné a parlament elé terjeszteni javaslatát a választási kódex módosításáról, amelynek érdekében egy olyan bizottságot állítottak fel, amelynek munkájában az ellenzék is részt vesz.

Az új kódex szorgalmazná a választási listák egységesítését, a jelöltek listájának kézbesítését minden egyes választáskor, a választás napján kívül eltörölné a moratóriumot, illetve egyesítené némely választásokat, például a helyhatósági és a megyei, illetve az elnök- és az Európai Parlamenti választásokat. Az időpontok egységesítéséhez alkotmánymódosítás is szükséges.

Az elnökválasztás és az EP-választások akkor lehetnének egy időpontban, ha az elnöki hivatal nem szabadul fel a mandátum lejárta előtt. Abban az esetben ugyanis az EP-választás idejének megváltoztatására Szlovákiának nincs hatásköre. 

Daniel Lipšic belügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a módosítás elsődleges célja, hogy a polgárok számára egyszerűbbé, átláthatóbbá, és hozzáférhetőbbé tegye az egyes választásokat. 

Az új választási kódex egy fontos része a politikai pártok és kampányok finanszírozásának meghatározása. "Egyetértés mutatkozik abban, hogy ennek módját és ellenőrzését módosítani kell" - jegyezte meg a belügyminiszter. A kampányokat ellenőrző jelenlegi intézmények valójában a politikai pártok, Lipšic szerint pedig erre egy független intézmény szükséges, ami lehetne az Állami Számvevőszék, vagy egy állandó választási bizottság. Foglalkoznak azzal is, hogy a megyei és helyhatósági választások során legalább a megyei elnökjelöltek, illetve a polgármesterjelöltek számára kötelező lenne a kampányköltségeik nyilvánosságra hozatala. 

Az új választási kódex nem tartalmazza az interneten történő választást. Azt a belügy egy különálló törvénnyel szeretné lehetővé tenni. Ugyanakkor a szavazatvásárlás problémájának megoldására módosítanák a Büntető Törvénykönyvet.

A bizottságban képviselteti magát az ellenzék is. Azon kérdések, amelyekről nem lesz egyhangú a vélemény, nem iktatják be a törvénykezésbe. Ide tartozik például az, hogy több választási körzetre osztanák Szlovákiát, illetve hogy a polgármester-választás kétfordulóssá válna. 

Miroslav Číž (Smer-SD) hétfőn igazoltan hiányzott a bizottsági ülésről, Lipšic elmondása szerint személyesen találkozik majd vele, és tanácskoznak az ügyről. A bizottság legközelebb február közepén tanácskozik, amikor már egy összehasonlító elemzést is megvitatnak az Európai Unió tagállamainak választási kódexeiről. A kódex munkaverziójával a belügyminiszter a nyári hónapokig szeretne elkészülni, emellett igyekszik elérni, hogy a választási kódexet konszenzus alapján fogadja el a parlament. Az év végéig, vagy a jövő év elejéig ennek meg kéne történnie, hogy két évvel a választások előtt rendelkezésre álljon.

SITA/para