Az SaS behúzná a polgármesterek "nadrágszíját"

2011. január 31. - 16:03 | Belföld
A polgármesterek fizetésének csökkentéséről szóló törvénymódosítási javaslat előterjesztői arra számítanak, hogy a koalíció támogatja az indítványt.

Az SaS három képviselője, Somogyi Szilárd, Ľuboš Majer és Kamil Krnáč reméli, hogy kollégáik a második olvasatban támogatják javaslatukat annak ellenére, hogy a kormány más szabályozásra készül. A módosítás előterjesztői elmondták: egyetlen koalíciós frakció sem utasította el javaslatukat, s arról több ellenzéki honatyával is tárgyaltak.

Az eredeti javaslatot, amelyet a parlament decemberi ülésszakán második olvasatba utalt, a beterjesztői kissé módosítottak. Többek között bevezetnék a polgármesterek számára a bérplafont, amit korábban eltöröltek. Somogyi Szilárd közölte, hogy fix fizetést határoznak meg, ami javaslathoz képest 10 százalékkal alacsonyabb. Emellett megmaradna a jutalmazás, ami 50%-ig terjedhet, de nem előre szavaznák meg. A jelenlegi öthavi lelépő helyet két- illetve háromhavit határoznának meg, aszerint, hogy a polgármester mennyi ideje tölti be a funkciót. 

A javaslat előterjesztői szerint annak elfogadásával 30-40 millió euró spórolható meg. Somogyi Szilárd elmondta, hogy a polgármesteri fizetésekre évente mintegy 88 millió eurót költ az állam, és ha csak havi 200 euró jutalmat is jóváhagynak számukra, akkor az további 10 millió eurós kiadást jelent. "Ez a két szám együtt 98 millió eurót tesz ki, és elmondható, hogy a kormány önkormányzatoknak nyújtott rendkívüli segítsége a polgármesterek fizetésére ment el" - közölte.

SITA/para