Vörös Péter: Az összetartozáshoz nincs szükségem magyar állampolgárságra

2011. február 20. - 12:56 | Belföld
Vörös Péter, a Híd párt parlamenti képviselője elmondta, nem fogja igényelni a magyar állampolgárságot.

"Ebben az országban születtem, magyarként élek, magyarnak születtem és valószínűleg magyarként is halok majd meg, magyar állampolgárság nélkül is. Az összetartozás érzéséhez nincs szükségem magyar állampolgárságra. Az elmúlt 90 évben a magyarok enélkül is megmaradtak" - jelentette ki a politikus. Hozzátette, azt is el tudja képzelni, hogy valakiknek ehhez az érzéshez szükséges a magyar állampolgárság, de emellett nem szeretnék elveszteni a szlovákot.

Vörös elutasítja, hogy nacionalistának nevezzék. "Az, hogy valakinek egyértelmű a nemzeti identitása, még nem jelenti, hogy nacionalista. Ez a szlovák és magyar emberekre is vonatkozik. Szlovákiai magyar vagyok. Politikai értékeimről tanúskodik a párt neve is, amelynek tagja vagyok. Ennek célja pedig hidakat építeni az emberek és nemzetek között. 

Vörös szerint a szlovák és magyar nemzet jobban hasonlít egymásra, mint a szlovák és cseh. "Évszázadokon keresztül éltünk ugyanabban az országban. Bartók Béla zeneszerző bebizonyította, hogy számos népzenei szerzeményünknek közös a gyökere. Hasonló a mentalitásunk, ahogy az érzelmi reakcióink is. Az együttélésünk teljesen természetes. Egymásra vagyunk utalva, nincs más megoldás, mint a közös pontokat megtalálni" - fogalmazott Vörös.

Úgy véli, a magyar kártyát, ahogy eddig is, úgy a jövőben is ki fogják használni. Szerinte az a döntő, hogy ennek mekkora lesz a társadalmi támogatottsága. "Meg vagyok róla győződve, hogy a szlovákok és magyarok többségét már nem lehet ezzel manipulálni" - közölte.

SITA/para