Bugár: Elfeledkeztek Blanárikról

2011. március 7. - 17:18 | Belföld
Bugár Béla szerint azért is maradhatott František Blanárik ennyi ideig a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) élén, mert egyszerűen elfeledkeztek róla.

A Híd elnöke hozzátette, ő maga csodálkozik, hogy az SaS egész eddig várt. "Ha csak egy része is igaz annak, amit róla állítanak, nem szabad védeni" - fogalmazott Bugár. Blanárikot azzal vádolják, hogy barátairól jelentett a katonai hírszerzősnek a kommunizmus idején. Ha ez bebizonyosodik, akkr törvénytelenül töltötte be az NBÚ igazgatói posztját. Blanárik hétfőn benyújtotta lemondását.

Bugár egyszersmind úgy véli, az SaS nem tudta, hogy cselekedje-e vagy sem, mindenesetre szerinte nem töltötte volna ki 2013-ig tartó megbízatási idejét. Kijelentette, ha az SaS a Koalíciós Tanács hétfői ülésére előáll egy jelölttel, akkor hajlandóak tanácskozni róla. 

Ján Figeľ KDH-elnök szerint az NBÚ az ország biztonsága szempontjából nagyon fontos intézmény, éppen ezért megérdemli, hogy egy szakmailag és erkölcsileg megbízható személy vezesse. Nem tudta azonban megmondani, miért vártak ennyi ideig azzal, hogy cselekedjenek. Ám szerinte nem azért, mert elfeledkeztek volna.

Richard Sulík, az SaS elnöke tájékoztatta a médiát, hogy a mai KT-ülésen nem terjesztenek be egy jelöltet. Úgy fogalmazott, az elmúlt 8 hónapban fontosabb dolgok is napirendre kerültek, és vélhetően ezek miatt nem került sor ennek a problémának az orvoslására. Megjegyezte, hogy az SaS biztosan nem jelölte volna Blanárikot. "Mi őt örököltük" - közölte. 

Sme.sk/para