Simon: Szlovákia elérte, hogy a Közös Agrárpolitika kétpilléres maradjon

2011. március 18. - 17:30 | Belföld
Európa földművelésügyi miniszterei elfogadták a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjának kereteit rögzítő dokumentumot.

Simon Zsolt, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek a tárgyaláson sikerült elérnie, hogy a szlovák álláspont is belekerüljön és ezáltal jobb, igazságosabb és hatékonyabb reform valósulhasson meg.

„Szlovákia elérte, hogy a KAP továbbra is kétpilléres maradjon. A tagállamok tiltakozásának eredményeként viszont nem vezetik be, hogy a jövőben a farmok nagysága szerint határozzák meg a támogatások felső határát. Azt is sikerült keresztülvinni, hogy a KAP reformja az aktív gazdálkodókra irányuljon” – hangsúlyozta a miniszter.

Elmondta, az Európai Bizottság foglalkozni fog a termelők, feldolgozók és kereskedők közötti kapcsolatokkal, és megoldást fog keresni arra, hogy a hozzáadott érték megfelelő arányban legyen elosztva az egyes szintek között.

Simon Zsolt szerint legalább ilyen fontos, a közvetlen támogatások igazságosabb elosztása is az egyes tagországok között. A reform támogatni fogja a piacra jutás megkönnyítését illetve a közvetlen értékesítést, illetve a tagországoknak továbbra is lehetőségük lesz arra, hogy az agrárium egyes ágazatainak megmaradása érdekében a támogatások egy részét lekössék.

szm/para