Titkolják, kit jelölt az SaS a Nemzetbiztonsági Hivatal élére - az adó- és járulékreformról viszont döntöttek

2011. április 4. - 18:00 | Belföld
A Koalíciós Tanács egyelőre nem döntött sem a Nemzetbiztonsági Hivatal, sem a Személyes Adatokat Védő Hivatal vezetőjének személyéről.

Ján Figeľ a Koalíciós Tanács ülése előtt állította, hogy a párt kész arra, hogy komoly jelölttel álljon elő, aki akár betölthetné a hivatal igazgatói posztját, végeredményben azonban nem neveztek meg senkit.

Richard Sulík hasonlóan visszafogottan nyilatkozott, annyit közölt, hogy megnevezték jelöltjüket, akiről egy héten belül dönthetnek. Nevet azonban nem árult el, ahogy Iveta Radičová kormányfő sem. 



Az SaS jelöltjének megítélésére a koalíciós partnerek pár napot kértek. A TA3 közölte az információt, hogy az SaS jelöltje Vendelín Leitner lehet, amit azonban Richard Sulík cáfolt azzal, hogy nem is ismeri őt. 

A Nemzetbiztonsági Hivatalon kívül az adatvédelmi hivatal vezetőjéről sem sikerült döntést hozni. Sulík szerint ez a poszt a KDH-hoz tartozik, ugyanakkor Rafael Rafaj, az SNS alelnöke a nap folyamán kijelentette, hogy elvileg nekik jár.

Az adatvédelmi hivatal vezetőjének leváltására Sulík nyújtott be javaslatot, miután megismerkedett annak tárcaközi egyeztetésre benyútott javaslatával.

Blokkolják a Smer javaslatát Orbán kijelentéseiről

Bugár Béla (Híd) kijelentette, hogy a Koalíciós Tanácson megegyeztek a Smer-SD által összehívott rendkívüli ülés programját illető közös fellépésük kapcsán. Elmondta, hogy a koalíciós partnerek nem szavazzák meg annak programját. 

A Smer határozatot szeretne elfogadtatni a parlamenttel, amellyel a kormányt megbízza, hogy cselekedjen Magyarország Szlovákiával kapcsolatos politikáját illetően. Bugár aláhúzta, hogy a kormány akkor cselekszik, ha kell, és nem fog hisztériát kelteni a lépéseivel.

Foglalkoztak a Közbeszerzési Hivatal ügyeivel is

Iveta Radičová figyelmeztetett, hogy a hivatal 220 közbeszerzési kérelemből 111-et elutasított. Elmondta, hogy ezzel foglalkozik majd szerdán a kormány is. "Van néhány fenntartásom a KH tevékenysége kapcsán" - közölte a kormányfő. Elmondta azt is, hogy a kormánynak nincs joga leváltani a KH elnökét, azt csak a parlament teheti meg. Annak képviselőjét azonban leválthatják. Radičová közlése szerint Marek Vladár, a KH jelenlegi képviselőjének pozíciója kapcsán az összeférhetetlenség problémája merül fel. 

Indulhat a vita az adó- és járulékreformról

Iveta Radičová bejelentette, hogy több hetes vitát követően a koalíciós pártoknak sikerült egyezségre jutniuk az adó- és árulékreformot illetően. Elmondása szerint a jelenlegi verzió nagyban egyszerűsíti a rendszert, ennek kapcsán tárcaközi egyeztetésre kerül a javaslat és nyilvános vitát indítanak róla.

A kormányfő elmondása szerint z adó- és járulékterhek összességében mérsékelten csökkennek. A módosítás szerint az egyéni vállalkozók 80%-a által fizetett minimális járulék összege csökken, mégpedig a jelenlegi 160-ról kevesebb mint 140 euróra. 

Bugár Béla elmondta, hogy a koalíció megegyezett az átalány-kiadások (paušálne výdavky) eltörlésében, ehelyett a vállalkozók a létminimum összegének megfelelő havi kiadást vezethetnek el, ami jelenleg kevesebb, mint 190 euró.

Megerősítették, hogy vállalkozóknál a szociális járulék esetében a kivetési alap 13%, az egészségügyi esetében pedig 9% lesz. A megegyezés alapján dolgozóknál azonban módosul a helyzet, a kivetési alap a szociális járulék estében 10% lesz, azzal a kikötéssel, hogy a létminimum összegéig terjedő bevételeik után nem kell járulékot fizetni.

A koalíciós megegyezés része, hogy az alkalmazottak járulékterheit fokozatosan 4%-kal csökkentik, mégpedig évente 1%-kal. A szociális járulék kivetési alapja az alkalmazottak esetében megmarad az eredeti 19%-os szinten. 

A reform részleteit a következő napokban közlik. Mindezen intézkedések következménye, hogy a reform már nem lesz semleges a költségvetésre nézve. A bevételek kiesését ugyanakkor ellensúlyozhatja a koalíció szerint a növekvő foglalkoztatottság. Ez pedig véleményük szerint adódik a járulékrendszer egyszerűsítéséből, és a vállalkozói környezet javulásából. 

Az egyéni vállalkozók és a megegyezés alapján dolgozók adó- és járulékterheinek növelésével nem ért egyet továbbra sem az OKS.

Sme.sk/SITA/para