Kiengedték Karol Mellot, de már az ajtóban kommandósok várták

2011. május 9. - 14:19 | Belföld
Karol Mellot a Dunahidason (Most pri Bratislave) 2004-ben elkövetett brutális leszámolással vádolják. A Pozsonyi Kerületi Bíróság elutasította az előzetes letartóztatásáról szóló kérelmet.

Mello azonban nem egész egy percig érezhette magát szabadnak, ugyanis már az ajtóban kommandósok várták, és ismét a bíróság elé vitték - informál a cas.sk portál. Pavol Adamčiak, a bíróság szóvivője elmondta, hogy a férfit a Lengyelországból történő kiadatása ügyében, valamint az előzetes letartóztatása ügyében indított eljárás során felmerült hibák okán helyezték szabadlábra. A Pozsonyi I. Járásbíróság azonban újratárgyalja az előzetes letartóztatás ügyét.

A járásbíróság először április 29-én döntött az előzetes letartóztatásáról. A kérelem elfogadását azzal indokolták, hogy félő, hogy a gyanúsított megszökik. A bíró elutasította, hogy ehelyett írásban tegyen esküt. A vádlott ügyvédje fellebbezett, az ügy ezáltal került a kerületi szerv elé.

Karol Mello azt követően került Szlovákiába, hogy a krakkói bíróság januárban döntött a kiadatásáról. A lengyel hatóságok egy 2007-ben kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján tartóztatták le a férfit Krakkóban.

2004-ben egy fiú és édesapja 30 éves élettársa vesztette életét Dunahidason, amikor egy férfi gépfegyverrel tüzet nyitott az autójukra. Valószínűsíthetően a fiú apjára irányult a támadás, ő viszont nem tartózkodott az autóban.

Az üggyel kapcsolatban jelenleg is folynak tárgyalások, amely során vádat emeltek Branislav Adamčo, Nikola Pajdič és Jozef Balogh ellen. Karol M.-et a rendőrség a gyilkosság megrendelésével vádolja, aki csaknem öt évig volt szökésben. 

Az ügyészség szerint Branislav Adamčo, a zempléni alvilág fejének bandája lőtte agyon 2004-ben Henrieta B.-t és a 10 éves kisfiút. Eredetileg azonban egy volt rendőrt, a kisfiú édesapját, Juraj G.-t akarták eltenni láb alól. A nő és a kisfiú Juraj G. Volkswagen Passatjával utazott, vélhetően követték őket a banda tagjai. Információik szerint Branislav Adamčo a hátsó ülésről nyitott tüzet a Volkswagenre. Majd kiszállt, és miután látta, hogy Juraj G. nem tartózkodik a járműben, a súlyosan sérült kisfiút agyonlőtte.

Adamčot a Legfelsőbb Bíróság életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtotta szeptemberben más bűntettekkel kapcsolatban, amelyeket szintén az ő bandájának tagjai követtek el. Nikola Pajdič akkor 23 év, míg Jozef Balogh 22 év börtönt kapott.

SITA/para