BASTERNÁK-GYILKOSSÁG: Titkolózik a vádlott - Basternák családja felismerte a vádlottban a gyilkost

2011. június 6. - 11:40 | Belföld
Megtagadta a vallomástételt hétfőn a bazini specializált bíróságon a Basternák László, Ógyalla főellenőre meggyilkolásával vádolt K. István.

A védelem a vallomástétel megtagadását azzal indokolta, hogy a tárgyalás annak ellenére nyilvános, hogy K. István már legutóbb is kérte, hogy zárt tárgyalást rendeljen el a bíróság. A vádlott azzal indokolta kérését, hogy le akarja leplezni az igazi elkövetőt, aki, ha megtudja, megszökhet, K. István továbbá félti a családját is.

Basternák felesége és fogadott fia is felismerte a vádlottat 

A meggyilkolt egykori polgármester felesége és fogadott fia is azonosította a tárgyaláson a vádlott K. Istvánt. "Igen, ő volt az. Megjegyeztem az arcát és a magasságát" - jegyezte meg Basternák Ildikó. Hozzátette, hogy a férfi hangját is felismerte.

A feleség elmondta, hogy az első támadás március 3-án történt, amikor kutyasétáltatásból hazatérve valaki rálőtt a férjére, de a kaput találta el. Véleménye szerint az nem K. István volt, mert alacsonyabbra emlékszik. Elmondása szerint férje megnevezett egy konkrét személyt, aki ezt elkövethette, hozzátéve, hogy ez a férfi Ógyallán többször is más emberek előtt hangoztatta, hogy így vagy úgy de végez Basternákkal. Elmondása szerint arról a férfiról van szó, aki szintén polgármester-jelöltként akart indulni.

Basternákné úgy gondolja, hogy az utcájukban talált robbanóanyag is összefügg a meggyilkolásával. Hozzátette, hogy többször is észlelték, hogy autóból figyeil őket, többek között az a férfi is, aki először rálőtt.

Egy nappal a gyilkosság előtt zajt hallottak kintről, miközben tévét néztek. A kamerán keresztül látták, hogy egy rendőrruhás férfi matat a kapujuk előtt. Basternák ki akart menni, de a felesége visszafogta, és mire kihívták a rendőröket, addigra a gyanús férfi eltűnt. 

A gyilkosság körülményeiről úgy nyilatkozott, hogy kutyasétáltatásból visszatérve egy ezüst színű autó állt le mellettük, majd egy férfi kiszállva megkérdezte, hogy Grófék ott laknak-e. A nő látta, hogy az autón nincs semmilyen jelzés, ekkor a férfi egy táskából előhúzott egy pisztolyt, majd a nő fejét elhajtva agyonlőtte a férjét. Mikor a nő magához tért a rémületből, férje már a földön feküdt, és a férfi eliszkolt. 

Basternák fogadott fia hasonlóképpen azonosította a vádlottat. Elmondása szerint biztosan ő volt. "Bár nagyobb pocakja volt, valószínűleg lefogyott" - mondta.

A fogadott fia úgy írta le a gyilkosságot megelőzően történt eseményeket, hogy azok Basternák László professzionális munkavégzése miatt történhettek. "Meglehetősen piszkos kampányt folytattak ellene" - jegyezte meg, kiemelve, hogy ez levelekkel kezdődött. Elmondása szerint 2009-ben röplapokat terjesztettek róla, majd el is fogtak egy embert, egyikük a már említett férfi, aki állítólag Basternákhoz hasonlóan indult volna a polgármester-választáson. Úgy vélte, mikor már nem volt elég a nyilvános lejáratás, akkor ellenfelei keményebb eszközökhöz nyúltak. Ezért vett mostohaapjának egy védőmellényt és pisztolyt. megemlítette azt is, hogy nem messze tőlük találtak robbanóanyagot, amelyet szerinte szintén apjának címeztek.

A fiú leírta apja meggyilkolásának napján tapasztaltakat is. Elmondta,hogy amikor az első lövést meghallotta, fogta a pisztolyt, és az ablakon át a teraszra ugrott. Látta, ahogy a vádlott eltávolodik a mostohaapjától, majd beül az autóba és elhajt. Kb. ötször lőtt az autóra, átlőtte az egyik ajtaját és az ablakait, az autó pedig megállt. Az autó után futott, és ismét rálőtt, hallotta ahogy a gyilkos felkiált, érezte, hogy eltalálta. Mégis elmenekült a helyszínről.  

Szerdán folyt. köv.

A tárgyalást a bíró elnapolta azt követően, hogy a vádlottat felismerte a meggyilkolt főellenőr felesége, fogadott fia, és annak barátnője is. Eredetileg kedden folytatódott volna a tárgyalás, ám a vádlott ügyvédje orvosi kivizsgálás miatt halasztást kért. Szerdán további tanúk meghallgatása várható az ügyben.

sita/para