Az OKS is részt szeretne venni a Koalíciós Tanács ülésein

2011. június 9. - 19:20 | Belföld
A Híd frakciójában helyet foglaló polgári-konzervatív OKS 4 képviselője jelezte, ők is részt szeretnének venni a Koalíciós Tanács ülésein és egyeztetésein.

Az OKS ebben a formában reagált a Híd szerződéstervezetére, melyben a jövőbeni együttműködést szabályoznák. Ezt a dokumentumot április végén nyújtotta át a Híd az OKS-nek. A szerződéstervezet szerint az OKS képviselői csak akkor vehetnének részt a Koalíciós Tanács egyeztetésein, ha az adott témával kapcsolatban más álláspontot képviselnek, mint a Híd frakciója.

Peter Zajac, az OKS elnöke nem tartja megfelelőnek a tanács ülésein való korlátozott részvételt, pártja a tanács rendes tagja szeretne lenni - ezáltal minden ülésen megjelenhetnének. A SITA hírügynökségnek Zajac elmondta, csütörtökön egyeztetést tartott Bugár Béla elnökkel, és Solymos Lászlóval, a Híd frakcióvezetőjével. Elmondása szerint a Híd képviselői azzal érveltek, hogy az OKS Koalíciós Tanácsban való részvétele nem csak e két párt viszonyát érinti, hanem a tanács összes tagjával egyeztetni kell erről a lépésről.

"A Híd elnöksége a jövő hét folyamán tárgyal az ügyről. A két párt közötti szerződés az aláírástól számítva érvényes, ennek időpontjáról még nem tudok információt adni" - nyilatkozta Bugár Béla parlamenti alelnök, a Híd elnöke.

(parameter)