Az SNS feljelentette a szlovákiai magyarokat

2011. június 23. - 11:03 | Belföld
Az SNS szeretné, ha a hivatalok kiderítenék, ki vette fel a magyar állampolgárságot. Ebből a célból tömeges törvénysértés alapos gyanújával panaszt tett a Legfőbb Ügyészségen.

Andrej Danko, az SNS alelnöke szerint vannak funkciók, amelyeket kifejezetten csak szlovák állampolgárok végezhetnek el. Ide tartoznak az Állami Számvevőszék elnöke és alelnöke, az alkotmánybírók, bírók és ügyészek.

Danko elmondása szerint gyanújuk szerint több száz szlovák állampolgár vehette fel a magyar állampolgárságot, amennyiben pedig ez érintett funkciók egyikét betöltik, törvénysértést követnek el. Közölte azt is, hogy a Legfőbb Ügyészség megvizsgálja, nem tűnnek-e el titkosított információk.

Az SNS elnöke kritizálta Mikuláš Dzurindát is, amiért az változtat nézetein. Danko hangsúlyozta, Dzurinda májusban még azt állította, a magyar alkotmánynak nincs területen kívüli hatálya, a Velencei Bizottság vizsgálatának eredménye után pedig éppen ellenkezőleg vélekedett. 

SITA/para