Egyre közelebb a koncessziós díj eltörléséhez - Radičová is támogatja

2011. július 3. - 10:51 | Belföld
Iveta Radičová kormányfő szerint két lényeges következménye is lenne a koncessziós díj eltörlésének.

Egyrészt biztosítani kell utána a közmédia standard finanszírozását, másrészt a polgárok zsebében is több pénz marad.

A jövő évi költségvetéstől is függ, hogy a koncessziós díj eltörlésére 2012. vagy 2013 január 1-jével kerülne sor. A költségvetési viták a nyár folyamán lesznek a legintenzívebbek. Daniel Krajcer kulturális miniszter azonban kijelentette, hogy már lekezdett tanácskozni egy ilyen intézkedésről a pénzügyminiszterrel. Krajcer elmondta azt is, hogy korrekt a viszonya Ivan Miklošsal, aki tud róla, hogy ezt a javaslatot be fogja terjeszteni. 

Krajcer megjegyezte, hogy a koncessziós díjakból származó bevétel évről évre csökken, és minden évben újra tárgyalnia kell a közmédia vezetőinek az állami dotációról. Egy törvénymódosítással viszont ezt meg lehetne gátolni, amely egyben biztosítaná a közszolgálati médiumok hosszútávú finanszírozását. 

A közmédia finanszírozásáról szóló, kulturális minisztérium által beterjesztendő törvénymódosításról nyár után tárgyalhat a parlament. Június 14-én tárcaközi egyeztetés kezdődött a javaslatról, amely tartalmazza azt is, hogy az RTVS vezetőjének bérét emeljék meg a nemzetgazdasági átlagbér négyszereséről a hétszeresére.

A törvény szerint az RTVS éves juttatása a GDP 0,142%-át tenné ki. De mivel az RTVS költségvetését előbb állítják össze, minthogy az adott év GDP-je számszerűsítésre kerülne, ezért az előző két évből származó adat lesz a meghatározó. Ennek megfelelően 2012-ben, amikor a törvény hatályba léphet, az RTVS 93 578 000 euróból gazdálkodhatna. A gazdaság gyenge teljesítménye esetén is az államnak 90 millió euróval kellene hozzájárulnia az RTVS tevékenységéhez, legalább ennyi szükséges ugyanis a működéséhez. Az RTVS az idei évben 75 millió eurót kaphat a koncessziós díjakból, ami 1 millióval kevesebb, mint tavaly. A teljes bevételei 100 millió eurót tehetnek ki, míg a kiadások 105 milliót.

Az SDKÚ-DS képviselői már az előző választási ciklus alatt is javasolták a koncessziós díj eltörlését, azt követően pedig az állami költségvetés kiadásainak 0,9%-ával támogatták volna a közmédia működését. E modell alapján 152,6 millió euróhoz jutna az RTVS.

SITA/para