Az MKP véleménye is számít a magyar közmédia szlovákiai stábjainak változtatásánál

2011. július 16. - 12:23 | Belföld
A magyar közmédiában zajló átalakítások, úgy tűnik, Szlovákiát sem kerülik el. A magyarországi csatornák továbbra is közvetítenek majd a szlovákiai eseményekről, kicserélődhetnek viszont a stábok és a tudósítók - írja szombaton az Új Szó a Hírcsinálók, jóváhagyással című első oldalas írásában.

"Még idén lezajlik az átalakulás, amely megváltoztatja a Szlovákiából a magyar közmédiáknak készülő rádiós és televíziós híranyagok gyártásának kereteit. Hivatalos információk egyelőre nincsenek, a változás viszont biztosnak tűnik" - olvasható a Veres István által jegyzett összeállításban.

A lap értesülései szerint "néhány hete Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke többek között az MTI vezetőivel egyeztetett".

"Felvázolták elképzeléseiket, én pedig tájékoztatást adtam az itteni helyzetről" – árulta el az Új Szó kérdésére Berényi. Egyben tagadta, hogy beleszólása lenne az átalakításokba.

Az MKP legutóbbi sajtótájékoztatójáról viszont már egy soproni MTV-stáb készített anyagot a Duna TV-nek, holott a csatornának pozsonyi stábja is van. Rudas Dóra, a Duna TV pozsonyi tudósítója nem tudta megmondani, miért adták másnak a feladatot.

"Információink szerint nagyobb, közös televíziós és rádiós stábok gyártják majd a tudósításokat a magyar közmédiának, pl. a Dunának, az M1-nek vagy a Kossuth Rádiónak" - írja Veres.

Úgy tudja: "Több lehetséges jelölt neve is felmerült vezető munkatársként, például Haják Szabó Máriáé, a Kossuth jelenlegi pozsonyi tudósítójáé, vagy Horváth Gabrielláé, a hírek.sk internetes tévécsatorna szerkesztőjéé. Utóbbi szerint csak olyanok jöhetnek szóba, akiket már +kipróbáltak+, vagyis dolgoztak magyarországi médiumoknak. Mint mondta, csak nem hivatalos információi vannak, felkérést még nem kapott."

"A szövetséges, határon túli magyar pártok, így az akkori MKP véleményét egyébként már az első Orbán-kormány idején, 1998 és 2002 között is figyelembe vette a magyarországi vezetés. Egyes, magyarországi médiumoknak dolgozó személyek ellen a szlovákiai magyar politikusok is kifogást emelhettek" - zárja írását a lap.

MTI/para